Welcome To Night Vale

alkotó: cr4zyc4t

Lia kezdte el még néhány napja hallgatni a podcastet, de azok alapján, ahogy nekiállt*, a legkevésbé sem fogott meg a téma, úgyhogy nem is igazán figyeltem rá.
Aztán a második rész környékén azt hallom, hogy feltűnt egy macska, ami egy rádióállomás férfimosdójában a mosdókagylók mellett levitál. Mint tudjátok, imádom a macskákat. Egy levitáló kandúr határozottan figyelemre méltó jelenség a számomra, így hát megkértem Liát, hogy kezdjük el az elejéről hallgatni – nem kellett sokat győzködnöm… -, és már a hetedik epizódon is túl vagyok.

Tetszik.
Tetszik a Stephen Kinget idéző kisváros hangulata, jókat röhögök a sötét humorán, fellelkesülök azon, hogy mennyi szuper dolog történik Night Vale-ben, a szinkronszínész hangja is kellemes, a karakter hangulatváltozásait egyszerűen imádom, ráadásul még az angolt is gyakorlom.
Döglött kisállatok potyognak az égből, kikötő a sivatag közepén, dimenziókapuk lépten-nyomon, gyerekrabló csuklyás alakok, végtagamputálások, plusz fej nővesztés, és még rengeteg, rengeteg ilyen imádnivaló apróság, pedig még csak hét részt hallgattam meg.

Tovább olvasom!

True Blood - vélemény az 6. évadról

(Na végre, hogy felkerül ez a bejegyzés!)

Ezzel az évaddal kapcsolatban újdonságként ért, hogy amíg az előző ötöt többé-kevésbé egyhuzamban néztem végig, erre várnom kellett jó pár hónapot. Na nem mondom, hogy kisírtam érte a szemeimet, de az biztos, hogy nagyobb érdeklődéssel vártam a részeket, mint az előző évadok esetében.

Tovább olvasom!

Felhőatlasz, Sherlock

Mostanában egész sok filmezős-estet tartottunk Liával meg Ravennel. Persze mindig nyüszítenek, hogy inkább nélkülem akarják, mert én úgyis csak megállás nélkül belepofázok, és anélkül, hogy láttam volna már a filmet, sikerül lelőnöm a poénokat.
Tudom, hogy valójában élvezik, és nélkülem nem lenne akkora élmény a mozizás.

Néhány napja megnéztük a Felhőatlasz című filmet, akartam is róla írni, aztán elmaradt a dolog, de jobb is, hogy kivételesen nem téptem feleslegesen a szám, mert így néhány nap múlva csak annyi maradt meg bennem a filmből, hogy a kis buzigyerek agyonlőtte magát.
Ez is azért maradt meg, mert Rev órákon keresztül bőgött utána, mert annyi borzalmas emléket idézett fel benne a dolog. Lia meg kiakadt, és próbálta megfejteni a létezés értelmét. Nem mondom, hogy nem volt szórakoztató film, elhiszem, hogy az embereket, meg a Raven-féle önsanyargató típusokat el tudja gondolkodtatni, de rám nem sikerült monumentális hatást gyakorolnia. Valahogy nem érintett meg a nagy tanulság, hogy minden összefügg mindennel. Számomra egyértelmű a dolog, hiszen máskülönben nehezen blogolgatnék most vígan nálatok. Részemről megbarátkoztam a gondolattal, hogy akár egy világon belül, vagy különböző világok között újjá és újjá lehet születni.Az meg már más kérdés, hogy mivel én halhatatlan vagyok, ennek "örömére" megragadtam egy helyen.

Tovább olvasom!

True Blood - vélemény az 5. évadról

Ezt a kritikát most majdnem elfelejtettem feltenni... Megkésve, de azért itt van. Úgy tűnik hamarabb túltettem magam a True Blood dolgon egyelőre, mint gondoltam, úgyhogy lelkesedés szempontjából jó, hogy már régebben megírtam, csak össze kellett kicsit szedni a dolgokat.

A 4. évad borzalmai után ez egy valóságos felüdülés volt! Mészárlás dögivel, csak úgy pukkadtak szét a vámpírok szép sorban, és kegyetlenül vicces volt az egész.

Hol is kezdjem. Mondjuk az elején, valahol ott, hogy Pam vámpírrá változtatta Tarát. Pam totálisan odáig volt Taráért (szerintem) az első pillanattól fogva, úgyhogy megérem, hogy nem okozott neki nagy problémát csak úgy pikk-pakk átváltoztatni a csajszit. Az már kevésbé volt logikus, hogy utána Eric jött a nagy „a teremtő mindig felelős a gyermekéért” blabla szöveggel.
Bájos volt a kis múltba tekintés is Pamtől, tökéletes fő-kurvának, annyira illik hozzá, hogy bármi mást mondtak volna róla, úgysem hiszem el. Az érfelvágós jelenete kicsit szánalmassá tette a szememben, de lássuk be, azért jó húzás volt. Velem is próbálták már ezt a „zsarolást”, de én röhögve végignéztem ahogy az illető elvérzett.

Tovább olvasom!

True Bood - vélemény a 4. évadról

Oké, ez az évad olyan pocsék volt, hogy kár volt pazarolni rá még az én végtelen időmet is. Najó, ez talán azért túlzás, de így ki tudom fejezni, hogy mennyire egy rakás nyál volt, úgyhogy nem biztos, hogy erről is olyan bőven sikerül majd írnom, mint az eddigiekről.

Azt az elején még tetszett, hogy puff, rögtön egy év ugrás Sookie kis kiruccanása miatt, semmi cicó, de könyörgöm… az alatt az egy év alatt kb. annyi változott, hogy mindenkinek más lett a frizurája. Oh je…

A legnagyobb baj az volt ezzel az évaddal, hogy eddig is mindig azt hangsúlyoztam, hogy a természetfeletti lényeknél sokkal de sokkal érdekesebbek benne az emberi karakterek, most viszont kb. mindenki kapott valami szuperképességet. Kivéve Jason. Az valami eszméletlenül édes volt, ahogy várta, hogy vér párduc legyen. Amúgy is, Jason egy fantasztikus teremtés. Szerencsétlen itt rinyált az utolsó részekben, hogy tényleg hiányzik-e belőle valami, hát én azt tudom mondani, hogy benne sokkal több van, mint az összes többi szereplőben. Megvan a tökéletes „leszarom érzék”. Persze, lehet hogy ez csak amiatt van, mert agyilag kicsit… hát nem okos, de ez egyáltalán nem számít! Imádom, hogy mindig másba szerelmes, és totálisan szerelmes! Nem az, hogy jajj, nem is tudom, hogy most akkor szerelmes vagyok-e, blabla. Nem. Ő szerelmes. Minden egyes porcikájával. Neki minden lány éppen a tökéletes, és egyetlen szerelme. Eszméletlen jó. Mos éppen Jess. És ez nem azt jelenti, hogy nem is tud igazán szerelmes lenni… Aki ezt mondja, az egy idióta. Ő tényleg szerelmes, csak sokkal jobban éli meg, mint mindenki más körülötte.
Jess-szel kapcsolatban az édes volt, ahogy először elképelte a szakítós dolgot Hoyttal, és ahogy aztán összejött.

Tovább olvasom!

True Bood - vélemény a 3. évadról

Édeseim, ezt aztán egész gyorsan kivégeztem. Ha így folytatom, mindjárt elfogy az öt évad, aztán olvashatom a könyvet, hogy megtudjam, mi fog történni utána. Na nem, ilyen mélyre azért nem süllyedhetek. De a sorozatot rohadtul élvezem. (Bár úgy érzem a 4. évadról írottakban ez már csak múlt idő lesz...) Igazából tényleg nem tudom miért ragadott magával ennyire, hiszen egy rakás szar az egész, tele baromságokkal, de van benne valami… Talán csak annyi, hogy „jókor volt jó helyen”, és pont erre kaptam rá.

Ne higgyétek el nekem, hogy tetszett ez az évad, mert ha ilyet mondok az csak és kizárólag Russell és Talbot miatt van. Jó, nem csak miattuk. De ők végre olyan vámpírok, akikkel szimpatizálhattam! Én aztán támogattam volna Russell világuralom terveit, az biztos! Amíg pöcsfej Eric csak… szexi volt, és aljas. És imádtam. Oké, próbálom visszafogni magam a gyermeteg rajongásból. Nem, inkább mégsem. Nekem kell Eric! (Időközben megszereztem.) Ó, istenem, amikor Talbottal buzult, hát én sok mindent megadtam volna, hogy ott lehessek. Végre volt valami nézni való. Pedig sosem voltam az a pornó nézős párti, sokkal jobban szeretem művelni a szexet, mint nézni, de ez azért megmozgatta a fantáziámat. A tanulság viszont az, hogy bármit is hoz a jövő, sosem fordítok hátat Ericnek, mert még belém áll… valami. Na nem mintha én szétpukkadnék tőle, mint egy vérrel töltött lufi, de ha emlékeim nem csalnak, nem túl kellemes, ha keresztüldöfnek valamit a hátamon. Várjunk, nem csak elölről szúrtak még át? Arra határozottan emlékszem, hogy kaptam egyszer a szegycsontom alá egy lándzsát, és az átment rajtam, mint forró kés a vajon, de hogy amikor a hátamba nyomtak egy karót az át is áthatolt-e rajtam teljesen, vagy sem, erre most nem mernék megesküdni. Majd megkérdezek egy illetékest.

Tovább olvasom!

True Bood - vélemény a 2. évadról

Nos, az első évadról azt írtam, hogy vámpíros filmként nem tudom értékelni, viszont kisvárosi kriminek jó. Hát, ez már kriminek se volt jó.

Igazából egy szimpla szappanoperának tűnt (igen, rengeteg olyat nézek), felturbózva néhány misztikus szomszéddal. Nekem összességében kevésbé tetszett, mint az első évad, de még belefért a nézhető kategóriába, úgyhogy haladok lefelé a lejtőn, és máris belevágtam a 3. évadba. El ne kezdjek valami ennél is nagyobb szart nézni, mert annál is ott ragadok…

Kezdjük azzal, hogy most már angolul és magyar felirattal néztem, ami jelentősen javított az élményen, és talán még némi angoltudás is ragad rám. Nem mondom, hogy Sookie az eredeti hangjával nem tűnik fogyatékosnak, de határozottan kellemesebb a hangszíne, mint a drága magyar szinkronszínésznőnek. Bocsi drága.

A sorozatot nézve megint úgy éreztem, hogy hiába van benne annyi meg annyi misztikus csodabogár, élükön egy dilis „félistennővel”, mégis az emberi részek az érdekesebbek. Az, amit Jason és az egész Fény Gyülekezete vagy mi csuda lerendeznek, valami fantasztikus! Olyan csodálatosan jellemzi az emberi fanatizmust! Azok a jelenetek, az agymosó dumák, kifejezetten tetszettek, még akkor is, ha néha kedvem lett volna belelépni Sarah szájába, amiért annyi vigyorgott.
Godric viszont… Minek volt ő ott egyáltalán? Előadta a mártírt, aztán elcsillogot. Igen, igen, egy kis csillám ide is becsusszant. Ha ez kell a népnek, hát gratulálok. Nagyon csini. Értem én, hogy már szinte szent, és angyal, annyira csuda jó vámpír lett belőle, és jajj de szép és megható ez az egész és a szeretet és a megbocsájtás legyőz mindent, de attól még… unalmas.
Ó, viszont előbukkant egy Lorena. Róla egy korábbi bejegyzésemben már írtam néhány szót. Kicsit sikerült beleszeretnem, de ez inkább a lelki világomnak köszönhető, mint az ő lenyűgöző személyiségének. Nem értem mi a francért olyan Bill-centrikus. Ki kéne nyírni a francba. Tudom, tudom, szereti. De ez nem mentség.

Tovább olvasom!

True Bood - vélemény az első évadról, vámpír szemmel

Végignéztem, emberek! Büszke vagyok magamra, de komolyan. Ott kezdeném, hogy mivel olvasni általában jobban szeretek, nekivágtam először a könyvnek, de az Sookie szemszögéből van írva, ő pedig olyan elviselhetetlen, hogy még Lucy irományait is szívesebben olvasnám (ez nagy szó, majd egyszer mesélek Lucy-ről), ezért hagyni is akartam az egészet. Aztán jöttek nekem azzal, hogy tele van szexel. Ennek örömére nekifutottam a sorozatnak.

Tovább olvasom!