Akkor beszéljünk Kevinről!

Lia, Adam

(Utólag átolvasva talán inkább azt a címet kéne adnunk ennek a bejegyzésnek, hogy "Kezdjünk el írni Lionel Shriver: Beszelnünk kell Kevinről című könyvéről, aztán foglalkozzunk megint magunkkal, mert az úgyis mindig sokkal jobban leköt!" De ez túl hosszú.
Végre egyszer egy könyvhöz indokolt az E/1-es szövegelés.
Ebben mondjuk van valami.
Na, kezdjed a szövegelést, mami!
Anyád az anyád!)

Valahogy mindig akadnak olyan könyvek, amikre ránézek, és egyszerűen üvöltenek, hogy olvassam el őket. így jártam a Beszélnünk kell Kevinrőllel is. Egy könyvesboltban olvastam először a fülszövegét, de nem vettem meg, mert éppen drágának találtam. Viszont már akkor tudtam, hogy ezt el KELL olvasnom, de bőven elég hosszú volt a könyves várólistám, szóval nem kapkodtam magam. A nyárra csak megszereztem. Az elején húztam a szám, mert nagyon nem indult a dolog, de legalább Adam figyelmét sem keltette fel, szóval elkezdtem amiatt élvezni, hogy Adam végre nem pofázott bele valamibe, amit olvasok. Ne tudjátok meg, mit rendezett le a Vérszívó démonok olvasása közben!

Tovább olvasom!

Neil Gaiman: Coraline

(Színkód: Lia, Adam)
 

Úgy látszik, ha azt szeretném, hogy minden általam olvasott könyvről legyen itt a blogon pár szó, akkor nekem kell írnom.
Micsoda felfedezés, te lány! Jé, ahhoz, hogy le legyen valami írni, le kell írni? Nagyon elkényelmesedtél mellettem, nem gondolod?
Akkor találd ki még most, hogy hagyod, hogy én írjak, vagy te szeretnéd!
Majd közbe megoldom, ne aggódj! A Temető könyvénél szerintem tök jól összejött.

Még régebben láttam a Coraline című animációs filmet, és amikor az Elveszett Próféciák miatt elkezdtem utánaolvasni Gaimannek, felcsillant a szemem, hogy a Coraline-t is ő írta, úgyhogy már egy ideje tervbe volt véve, hogy elolvassam.

Igazán rövid, pörgős kis történet, élveztem olvasni, és sokkal nagyobb hatást gyakorolt rám, mint annó a film…
Hát, drágám, annál nem nehéz nagyobb hatást gyakorolni, megkérdeztem, még a könyv előtt, hogy de mégis miről szól, erre te: valami kislány, meg gombszemű lények. Kösz.
Jól van na, régen láttam!

Tovább olvasom!

True Blood - vélemény az 6. évadról

(Na végre, hogy felkerül ez a bejegyzés!)

Ezzel az évaddal kapcsolatban újdonságként ért, hogy amíg az előző ötöt többé-kevésbé egyhuzamban néztem végig, erre várnom kellett jó pár hónapot. Na nem mondom, hogy kisírtam érte a szemeimet, de az biztos, hogy nagyobb érdeklődéssel vártam a részeket, mint az előző évadok esetében.

Tovább olvasom!

Van Helsing - kritika, vámpír szemmel

Megnéztem a Van Helsing című fimet, mert mégiscsak bővítenem kell az ismereteimet a nálatok lévő vámpír filmek terén. A kis moziesthez Raven is csatlakozott hozzám, amit egyáltalán nem bántam, mert mindig szórakoztatóbb társaságban filmet nézni, mint magányosan.

Amit kiemelnék, hogy meglepett a vámpír-ábrázolás, mert még igen csekély számú vámpíros filmet láttam nálatok, és abból is az egyik szériában csillognak... Szóval ez a démonszerű dolog, a technikailag vicces megvalósítás ellenére is tetszett. Most nézzünk két képet:

Na nem mondom, hogy úgy nézek ki, ha átváltozom, mint a bal oldali, mert akkor szerintem nincs az az isten, amiért belém szeressetek. De az biztos, hogy valamivel közelebb állok az eféle "démonszerű" lényekhez, mint a jobb oldalon látható valamihez. Azt azért kihangsúlyozom, hogy nem vagyok ronda, mivel tudom, hogy nálatok is úgy megy, hogy ami "ronda", az sokkal könnyebben tekinthető gonosznak, mint ami az általános nézetek szerint "szép". De azért a csillogást még ennek függvényében sem vállalnám be.

Tovább olvasom!

True Blood - vélemény az 5. évadról

Ezt a kritikát most majdnem elfelejtettem feltenni... Megkésve, de azért itt van. Úgy tűnik hamarabb túltettem magam a True Blood dolgon egyelőre, mint gondoltam, úgyhogy lelkesedés szempontjából jó, hogy már régebben megírtam, csak össze kellett kicsit szedni a dolgokat.

A 4. évad borzalmai után ez egy valóságos felüdülés volt! Mészárlás dögivel, csak úgy pukkadtak szét a vámpírok szép sorban, és kegyetlenül vicces volt az egész.

Hol is kezdjem. Mondjuk az elején, valahol ott, hogy Pam vámpírrá változtatta Tarát. Pam totálisan odáig volt Taráért (szerintem) az első pillanattól fogva, úgyhogy megérem, hogy nem okozott neki nagy problémát csak úgy pikk-pakk átváltoztatni a csajszit. Az már kevésbé volt logikus, hogy utána Eric jött a nagy „a teremtő mindig felelős a gyermekéért” blabla szöveggel.
Bájos volt a kis múltba tekintés is Pamtől, tökéletes fő-kurvának, annyira illik hozzá, hogy bármi mást mondtak volna róla, úgysem hiszem el. Az érfelvágós jelenete kicsit szánalmassá tette a szememben, de lássuk be, azért jó húzás volt. Velem is próbálták már ezt a „zsarolást”, de én röhögve végignéztem ahogy az illető elvérzett.

Tovább olvasom!

True Bood - vélemény a 4. évadról

Oké, ez az évad olyan pocsék volt, hogy kár volt pazarolni rá még az én végtelen időmet is. Najó, ez talán azért túlzás, de így ki tudom fejezni, hogy mennyire egy rakás nyál volt, úgyhogy nem biztos, hogy erről is olyan bőven sikerül majd írnom, mint az eddigiekről.

Azt az elején még tetszett, hogy puff, rögtön egy év ugrás Sookie kis kiruccanása miatt, semmi cicó, de könyörgöm… az alatt az egy év alatt kb. annyi változott, hogy mindenkinek más lett a frizurája. Oh je…

A legnagyobb baj az volt ezzel az évaddal, hogy eddig is mindig azt hangsúlyoztam, hogy a természetfeletti lényeknél sokkal de sokkal érdekesebbek benne az emberi karakterek, most viszont kb. mindenki kapott valami szuperképességet. Kivéve Jason. Az valami eszméletlenül édes volt, ahogy várta, hogy vér párduc legyen. Amúgy is, Jason egy fantasztikus teremtés. Szerencsétlen itt rinyált az utolsó részekben, hogy tényleg hiányzik-e belőle valami, hát én azt tudom mondani, hogy benne sokkal több van, mint az összes többi szereplőben. Megvan a tökéletes „leszarom érzék”. Persze, lehet hogy ez csak amiatt van, mert agyilag kicsit… hát nem okos, de ez egyáltalán nem számít! Imádom, hogy mindig másba szerelmes, és totálisan szerelmes! Nem az, hogy jajj, nem is tudom, hogy most akkor szerelmes vagyok-e, blabla. Nem. Ő szerelmes. Minden egyes porcikájával. Neki minden lány éppen a tökéletes, és egyetlen szerelme. Eszméletlen jó. Mos éppen Jess. És ez nem azt jelenti, hogy nem is tud igazán szerelmes lenni… Aki ezt mondja, az egy idióta. Ő tényleg szerelmes, csak sokkal jobban éli meg, mint mindenki más körülötte.
Jess-szel kapcsolatban az édes volt, ahogy először elképelte a szakítós dolgot Hoyttal, és ahogy aztán összejött.

Tovább olvasom!

E. L. James - A szürke ötven árnyalata - Kritika (szerűség...)

Nos, elolvastam. Egész gyorsan, bár ez nem volt nehéz.
Mit is mondhatnék róla?
Nagyon szórakoztató volt, azt hiszem ez a legtalálóbb szó erre a műre.Tetszik, hogy egyáltalán van igény ilyenre, hiszen ha valamit, hát akkor szexelni imádok, és beszámolni is szeretek a kis kalandjaimról, úgyhogy egész testhezállónak mondható a téma. 


Nem változott meg a véleményem arról, hogy ennek a sztorinak nagyjából annyi értelme volt, mint az én Gerardos szenvedésemnek. Sőt… még kevesebb. Gerardból legalább sikerül egy elcseszett vámpírt gyártanom. Bár ez nem tudom mennyire tekinthető érdemnek, de ha jobban belegondolok, azért nálunk legalább volt egy kis dráma. Nagyobb annál, mint hogy elfenekeltem a végén, aztán bőgve lelépett. Gerard legalább megpróbálta megölni magát. Tudom, tudom, trilógia lesz a dologból, de őszintén szólva szerintem nem sok minden fog benne történni a „végéig”. Na jó, hagyjuk is a nagy összehasonlítgatást, nem kell tovább legyezgetnem a saját egómat, térjünk vissza A szürke ötven árnyalatához.

Tovább olvasom!

A szürke ötven árnyalata - mi a helyzet regény téren?

Már volt szó Jázminról, meg hogy regényt írok, ilyesmik, jelenleg kicsit változott a helyzet, hagyom azt a csajt egyelőre, mert "találtam" egy egész finomnak tűnő kis áldozatot. Kompromisszumok, na. Nem szoktam az efféle osztozkodásokat támogatni, de néha tényleg megkönnyítik az "ember" dolgát. Egy ideig...

Szóval emiatt a kis regényezés miatt döntöttem úgy, hogy feltérképezem nálatok a terepet, mekkora az "emberiség" tűrőképessége egy regénnyel szemben. És mit hoz a sors? Elég volt csak a toplisták élére pillantanom, és máris megakadt a szemem egy gyöngyszemen:

Az erotikus, mulattató és mélyen megindító Ötven árnyalat-trilógia olyan történet, amely hatalmába keríti és birtokba veszi olvasóját, azután mindig vele marad. Amikor Anastasia Steele, az irodalom szakos egyetemi hallgató interjút készít Christian Greyjel, az ifjú vállalkozóval, gyönyörű, okos és ijesztő férfival találja szemben magát. A nem e világban élő és ártatlan Ana megretten, amikor ráébred, hogy akarja ezt a férfit, és annak rejtélyes tartózkodása ellenére kétségbeesetten próbál közelebb kerülni hozzá. Grey, aki képtelen ellenállni Ana csendes szépségének, eszének és független szellemének, elismeri, hogy ő is akarja a lányt - de a saját feltételei szerint. Ana, akit egyszerre ijeszt és izgat Grey szokatlan szexuális ízlése, habozik. Greyt minden sikere - multinacionális vállalkozásai, hatalmas vagyona, szerető családja - ellenére démonok gyötrik és az önuralom kényszere emészti. Amikor a pár vakmerő, szenvedélyes viszonyba kezd, Ana fölfedezi Grey titkait és tulajdon, sötét vágyait.

(E. L. James - A szürke ötven árnyalata  "kedvcsináló")

Na, az én szemem felcsillant, mert akárhogy is néztem, ez alapján nagyjából egy az egyben ráhúzható lenne ez a szöveg az én kis Gerardos sztorimra, annyi kivétellel, hogy Gerard valami férfi szerűség...
Úgyhogy elkezdtem olvasni eme bestsellert .. Akkor még nem tudtam, hogy ez egy kibaszott Twilight fanficből lett átírva. Szóval elgondolkodtató Aysha egyszeri megjegyzése, hogy ki kéne adatni a Gerardos ficet könyv formájában. Na jó nem, ilyen mélyre nem süllyednék. Mondanám, hogy nincs az a pénz, de ENGEM nem a pénz motivál. Van akit igen, de hát had örüljön a fejének, ha addig is nyugton van. Erről most eszembe jutott még valaki, aki azt mondta, hogy sok-sok pénzért csinálna velem egy s mást. Na mindegy.
Tehát, olvasom ezt a szutykot (jajj de gonosz vagyok...), majd ha kivégeztem szépen le is írom róla a tapasztalataimat, addig is, érdekelne, hogyha ti esetleg olvastátok, vagy csak összefutottatok vele, akkor mi a véleményetek erről a "műalkotásról".
Aki pedig nem olvasta, de ettől most kedvet kapott, annak szólok, hogy inkább ne ezt olvassa, hanem a rólam szóló igen hasonló témájú irományt, mert értelem szerűen az sokkal jobb. ;P

Tovább olvasom!

True Bood - vélemény a 3. évadról

Édeseim, ezt aztán egész gyorsan kivégeztem. Ha így folytatom, mindjárt elfogy az öt évad, aztán olvashatom a könyvet, hogy megtudjam, mi fog történni utána. Na nem, ilyen mélyre azért nem süllyedhetek. De a sorozatot rohadtul élvezem. (Bár úgy érzem a 4. évadról írottakban ez már csak múlt idő lesz...) Igazából tényleg nem tudom miért ragadott magával ennyire, hiszen egy rakás szar az egész, tele baromságokkal, de van benne valami… Talán csak annyi, hogy „jókor volt jó helyen”, és pont erre kaptam rá.

Ne higgyétek el nekem, hogy tetszett ez az évad, mert ha ilyet mondok az csak és kizárólag Russell és Talbot miatt van. Jó, nem csak miattuk. De ők végre olyan vámpírok, akikkel szimpatizálhattam! Én aztán támogattam volna Russell világuralom terveit, az biztos! Amíg pöcsfej Eric csak… szexi volt, és aljas. És imádtam. Oké, próbálom visszafogni magam a gyermeteg rajongásból. Nem, inkább mégsem. Nekem kell Eric! (Időközben megszereztem.) Ó, istenem, amikor Talbottal buzult, hát én sok mindent megadtam volna, hogy ott lehessek. Végre volt valami nézni való. Pedig sosem voltam az a pornó nézős párti, sokkal jobban szeretem művelni a szexet, mint nézni, de ez azért megmozgatta a fantáziámat. A tanulság viszont az, hogy bármit is hoz a jövő, sosem fordítok hátat Ericnek, mert még belém áll… valami. Na nem mintha én szétpukkadnék tőle, mint egy vérrel töltött lufi, de ha emlékeim nem csalnak, nem túl kellemes, ha keresztüldöfnek valamit a hátamon. Várjunk, nem csak elölről szúrtak még át? Arra határozottan emlékszem, hogy kaptam egyszer a szegycsontom alá egy lándzsát, és az átment rajtam, mint forró kés a vajon, de hogy amikor a hátamba nyomtak egy karót az át is áthatolt-e rajtam teljesen, vagy sem, erre most nem mernék megesküdni. Majd megkérdezek egy illetékest.

Tovább olvasom!

True Bood - vélemény a 2. évadról

Nos, az első évadról azt írtam, hogy vámpíros filmként nem tudom értékelni, viszont kisvárosi kriminek jó. Hát, ez már kriminek se volt jó.

Igazából egy szimpla szappanoperának tűnt (igen, rengeteg olyat nézek), felturbózva néhány misztikus szomszéddal. Nekem összességében kevésbé tetszett, mint az első évad, de még belefért a nézhető kategóriába, úgyhogy haladok lefelé a lejtőn, és máris belevágtam a 3. évadba. El ne kezdjek valami ennél is nagyobb szart nézni, mert annál is ott ragadok…

Kezdjük azzal, hogy most már angolul és magyar felirattal néztem, ami jelentősen javított az élményen, és talán még némi angoltudás is ragad rám. Nem mondom, hogy Sookie az eredeti hangjával nem tűnik fogyatékosnak, de határozottan kellemesebb a hangszíne, mint a drága magyar szinkronszínésznőnek. Bocsi drága.

A sorozatot nézve megint úgy éreztem, hogy hiába van benne annyi meg annyi misztikus csodabogár, élükön egy dilis „félistennővel”, mégis az emberi részek az érdekesebbek. Az, amit Jason és az egész Fény Gyülekezete vagy mi csuda lerendeznek, valami fantasztikus! Olyan csodálatosan jellemzi az emberi fanatizmust! Azok a jelenetek, az agymosó dumák, kifejezetten tetszettek, még akkor is, ha néha kedvem lett volna belelépni Sarah szájába, amiért annyi vigyorgott.
Godric viszont… Minek volt ő ott egyáltalán? Előadta a mártírt, aztán elcsillogot. Igen, igen, egy kis csillám ide is becsusszant. Ha ez kell a népnek, hát gratulálok. Nagyon csini. Értem én, hogy már szinte szent, és angyal, annyira csuda jó vámpír lett belőle, és jajj de szép és megható ez az egész és a szeretet és a megbocsájtás legyőz mindent, de attól még… unalmas.
Ó, viszont előbukkant egy Lorena. Róla egy korábbi bejegyzésemben már írtam néhány szót. Kicsit sikerült beleszeretnem, de ez inkább a lelki világomnak köszönhető, mint az ő lenyűgöző személyiségének. Nem értem mi a francért olyan Bill-centrikus. Ki kéne nyírni a francba. Tudom, tudom, szereti. De ez nem mentség.

Tovább olvasom!

True Bood - vélemény az első évadról, vámpír szemmel

Végignéztem, emberek! Büszke vagyok magamra, de komolyan. Ott kezdeném, hogy mivel olvasni általában jobban szeretek, nekivágtam először a könyvnek, de az Sookie szemszögéből van írva, ő pedig olyan elviselhetetlen, hogy még Lucy irományait is szívesebben olvasnám (ez nagy szó, majd egyszer mesélek Lucy-ről), ezért hagyni is akartam az egészet. Aztán jöttek nekem azzal, hogy tele van szexel. Ennek örömére nekifutottam a sorozatnak.

Tovább olvasom!