Hát akkor mesélek én

Az van gyerekek, hogy kénytelen leszek én leírni a saját sztorijaim, mert egyszerűen nincs arra érdemes író, hogy ezt megtegye helyettem. Szidhatnám Liát, de már túl vagyok rajta, leszarom. Ő akart a nagyságos íróasszonyság lenni, hát semmit nem tesz érte, akkor ez van. 

Na tehát, hogy velem mi újság? Igen, igen, a világuralom még mindig... Eh. 

Negan-en felbuzdulva, (mondjuk már fogalmam sincs, hogy mi is váltotta ki a lelkesedésem, valószínűleg a hosszú hajával lassan lánynak kinéző Carl), tehát még úgy néhány hónappal ezelőtt úgy voltam vele, hogy most már aztán tényleg kell nekem egy szolgalélek, aki mindig kéznél van, ha éppen szükségem van egy kis khm... Közönségre. Szóval fogtam magam, elnéztem a Gamma Ilioneus nevű csillagrendszerbe (nincs olyan messze a Tejútrendszertől, csupán néhány millió fényév...), hogy összeszedjek egy igényeimnek megfelelő társat. Csinos, húsz év alatti hím egyed, akit könnyen le lehet venni a lábáról egy kis "tiéd lesz a világ" szöveggel. Világosbarna haj, kékeszöld szem, és olyan ártatlan, hogy megzabálom! Ami azt illet meg is zabáltam... A lelkét legalábbis. 

Nem tudom mennyire vágjátok ezt a karakter témát, a legegyszerűbb karaktert csinálni úgy, ha ellopod valaki lelkét, aztán átformálod olyanra, amilyenre csak szeretnéd. (Lia itt duruzsol a fülembe, hogy nem is írok jól, mert össze-vissza csapongok és semmi értelme a szövegelésemnek... Hát baszd meg kislány, te nem írtad le, szartál rá, mindig csak majd egyszer leírod, hát engem már nem érdekel te mit csinálsz, én bizony mesélek. Szóval kuss.)

Tehát elloptam Daniel lelkét, és szépen elhitettem vele, hogy én majd tanítani fogom, meg végtelen élvezetek, meg minden, amire csak egy fiú vágyhat. Szóval csak a szokásos.

Ja, igazából tök jól ment egy ideig, mármint ismertek már, néhány napig TÉNYLEG szerelmes voltam az én kis teremtményebe, aztán... Lia, most komolyan, fogd már be! Oké, ez tényleg kurva idegesítő, örüljön a fejed, átérzem, milyen az amikor én szövegelek bele abba, amit írsz. Többet nem fogom csinálni! Ja, mert többet nem is írsz...

Aztán tudjátok hogy van ez, amint az enyém lett drága Daniel, rövid időn belül meg is untam. Viszont túl jól sikerült ahhoz, hogy megöljem, meg amúgy is, néha túlságosan érzelgős vagyok a saját teremtményeimmel szemben, ezért is rohangál Nick még mindig az univerzumban. Nickre amúgy rohadt büszke vagyok, csak kár, hogy éppen a lélek maradt ki belőle...

Úgyhogy Danny Boy végül "életben" maradt, már amennyire életnek lehet nevezni az állapotát. 

Mondhatnám, hogy a megteremtésétől fogva végig az volt a tervem, hogy majd lepasszolom Ravennek, hogy Raven főellenséget neveljen belőle a számomra, de ez azért nem igaz! Hiába mondogatja Lia, hogy ő megmondta, hogy ez lesz. Lehet, hogy volt egy tippje de hé! Én igazán esélyt adtam Danielnek, hogy ő legyen az igazi! Hogy nem sikerült neki, az az ő baja. Nem tudott elég elérhetetlen lenni. Pech. Az, hogy általa megint sikerült egy kicsit közelebb csalnom Ravent egy kis játszadozásra, az egy másik kérdés... 

Tehát, csak hogy tudjátok, mi történt, ha netán örökre eltűnnék: 

Az angyalarcú Danny-fiú vérbusszút esküdött ellenem, hogy levadász engem, és örökre megsemmisít, amiért tönkretettem az életét. Persze azért az élet-tönkretétel elég erős kifejezés, tekinve, hogy mennyi csuda szuper dolgot megmutattam neki, tesi-lelki élvezetek terén egyaránt, dehát akinek ilyen érzékeny a lelke... Jó, hát addig persze élvezett is mindent, amíg ki nem tettem a szűrét a nagyvilágba,  hogy csináljon, amit akar, én már meguntam a szolgáltatásait. 

Igen, igen, itt már tudtam, hogy majd Raven úgyis a szárnyai alá veszi...

Jajj már Lia, persze, persze hogy élvezem, hogy végre valaki igazán gyűlöl! Már hogy ne élvezném?