Szappanopera démonokkal
Posted in random story
A hátránya annak, ha mindent leírsz, hogy még csak le sem tagadhatod, amikor Adam azt mondja, hogy "Én megmondtam!".
2014. december 7.
*
2014. december 7.
Adam ritkán boldog. Pláne ahhoz képest, hogy állandóan
vigyorog. Ravennek viszont olyan örömet sikerült szereznie Adamnek, hogy olyat
már nagyon-nagyon-nagyon rég nem sikerült senkinek.
Ha egy másodpercre is, de sikerült kizárnia Adamet. Igazából
külső szemlélőként nem nagy dolog. Ha eszembe jut a Lázálom, akkor eszembe jut
az is, hogy mennyire nevetséges ez az egész, és Adam csak egy fasz, és már
megint szórakozik mindenkivel, de legfőképp Ravennel… De az a pillanat! Talán
egy kicsit tényleg boldog volt. Már amennyire egy elmebeteg boldog lehet attól,
hogy… Mihez is hasonlíthatnám. Talán amikor egy nagyobb gyerek csúnya szavakat
tanít egy kisgyereknek, aki éppen alig kezdett el beszélni, és a kölyök
megállás nélkül mindenre azt a szót hajtogatja. Nem tudom, miért ez jutott
szembe.
A múltkori dolog után azt hittem – hogy lehetek ennyire naiv?
–, hogy Adam fel fogja húzni magát Raven egyre növekvő erején. Ugyan már, miért
tenné? Raven világrengető mutatványát Adam azzal kontrázta, hogy amíg Raven
totálisan kifulladva álldogált, Adam állva az ölébe kapta, és nekiállt
csókolgatni. Mikor Raven persze azonnal nekiállt hadakozni, amikor sikerült egy
kicsit összeszednie magát.
Szar dolog Adammel harcolni. Főleg akkor, ha már túltetted
magad azon, hogy te jó ég, mennyire aranyos, hogy ilyen IGAZÁN odaadónak tűnően
ölelget. És talán nem is csak látszat. Ijesztő, amikor Adam elhiszi a dolgokat.
Ijesztő, amikor „tényleg” szeret. Ijesztő, és nevetséges. Nevetséges, ahogy
magához préseli Ravent, mintha bármit is jelentene neki, és az az egészben a
legelképesztőbb, hogy… Nem tudom. hogy csinálja, de Raven egyszerre jelent neki
mindent, és mégsem jelent semmit. Talán ez abból következik, hogy Adam nagyon-nagyon
öreg, és közben mégis az adott pillanatnak „él”, és ez a két tapasztalat
egyszerre jelenik meg. Annyira ellentétes ez a két dolog, Adamnél mégis
egyszerre jelen tud lenni.
Szegény Raven. Adam totál őrült.
– Soha, soha nem gondoltam volna, hogy ennyire tökéletes
leszel! – suttogta Adam Raven fülébe. – Baromi gyorsan fejlődsz ám! Néhány
hónap, és huhúúú! Cicám, látod te egyáltalán, hogy mennyire elképesztő dolog
ez? Ó, dehogy látod még, viszont kezded érezni a lényegét ennek az egésznek,
ami körülvesz minket! Tudod milyen ritkán találok valaki olyat, aki ugyan azt
keresi, mint én? Ó, nagyon-nagyon ritkán! Priszcilla is teljesen már. Ő nem
érti. De te! Te aztán benne vagy nyakig! Nem bírod a nyugalmat. Ne tagadd,
cicám, tökéletesen tudom, hogy most miért nem a drága és csodálatos Christ
eteted duzzadó szőlőszemekkel a Paradicsomban! Megtehetnéd, ó, igen, tényleg
egész impresszív amit összehoztál. De nem teszed. Nem vagy képes ott maradni.
Velem akarsz játszani.
Raven szólásra nyitotta a száját, hogy rávágja egy nagy
faszt akar szórakozni, ő bosszút akar. Adam nem hagyta szóhoz jutni.
– Dehogy akarsz te bosszút! Már egyszer megbocsájtottál
nekem, hát nem is emlékszel? Sikerült megszabadulnod tőlem. Profin csináltad!
El kell hogy áruljam, utána tényleg beparáztam egy kicsit. Mármint tényleg
fantasztikusan csináltad! Megbocsájtottál, és kész. Persze butaság volt, de
akkor még nem tudtad, hogy mennyire értékes dologról mondtál le csak úgy. Tudod
mit meg nem adnék érte, ha valakit úgy tudnék gyűlölni, mint anno te engem?
Erre te csak úgy leráztad magadról azt az izzó gyűlöletet egy vállrándítással.
Most meg már késő bánat.
– Ki foglak csinálni.
– Ó, persze, tudom, tudom. De nem gyűlöletből! Ez az egész
„megölöm Adamet” dolog neked is csak egy unaloműző játék. Nem azért akarod
bántani a csúnya gonosz Adamet, mert annyi rosszat tett veled, hanem mert
unatkozol.
– Nem talált.
– Dehogynem. Egyáltalán nem érdekel téged az emberiség. Egy
önző kis ribanc vagy. Az én önző kis ribancom. Ó, persze, hogy szívességet tennél
nekem azzal, ha kinyírnál! De úgysem fog menni. És ezzel te is tökéletesen
tisztában vagy. Ahogy azzal is, hogy te sem fogsz soha meghalni. Itt fogsz
velem maradni örökre. Persze majd néha elkószálsz erre-arra, mindig lesz
valami, ami aktuálisan izgalmasabbnak tűnik, de amikor már mindent láttál,
akkor mi itt leszünk egymásnak. Igazán jó lesz veled leélni az öröklétet. És
tudod miért? Mert megállás nélkül ellenkezni fogsz. Ötezer év múlva is azt
fogod hajtogatni, hogy nincs igazam.
– Vajon miért… – dünnyögte Raven gúnyosan.
– Ilyen szempontból Pris baromi unalmas volt.
– Azt lesheted, hogy ötezer év múlva itt leszek veled –
köpte Raven.
Adam csak felröhögött, és
lesmárolta. Raven dühösen köddé vált.
0 megjegyzés: