Üdv, és hasonlók

Helló, helló, van itt még valaki?

Nos, talán valami nagyszabásúbb belépőt kéne produkálnom így, hmm… Egy év után? Azta’. Fel sem tűnt, hogy eddig szabadságon voltam. Ez persze erős túlzás. Egy jó fél éve már néha azért Liánál dekkolok, de valahogy nem volt kedvem a blogoláshoz, mert hát gondolom mindenkinek feltűnt, hogy a világuralmi terveim egy csöppet megcsúsztak. Fogalmazzunk úgy, hogy nem az elkövetkezendő években leszek a Föld Antikrisztusa. Pech. Pedig remek dolgotok lenne, higgyétek el nekem. 

Hogy mi vett rá, hogy újra betegyem a lábam az internet szánalmas bugyraiba?

Az unalom.

Mi más? 

Az utóbbi időben egyesültem egy nálam sokkal, de sokkal hatalmasabb erővel, bekebelezett, aztán végül én téptem őt belülről darabokra. Ez pontosan olyan remek érzés, mint amilyennek hangzik. Mi volt ezen kívül…? Akadt még néhány futó kapcsolatom, építettem középkori fantasy világot, hogy bevágódjak egy csini srácnál, voltam festőművész, Raven újra rámkattant, aztán újra cölibátust fogadott, webcomic-szereplő is lettem pár képkocka erejéig, segítettem Liának a munka világában, aztán segítettem, hogy felmondjon, és hasonló unalmas dolgok. 

Tényleg life coachként kéne praktizálnom. Bárki életét megváltom! Esküszöm!

Az unalom mellett másik nyomós indokom az itt tartózkodásra, hogy Liának előbb vagy utóbb most már tényleg meg fog jelenni egy regénykéje. Mármint nyomtatásban. Könyvesboltokban. Meg ilyenek. (Itt rinyál, hogy ne írjak még ilyeneket, ne kiabáljam el. Azt kiabálok el, amit akarok. Na, pontosan ez az, amit annyira élvezek és utálok ebben a blogolásban. Lia picsogása. Alapból is álladóan nekem sír, de ha már egyszer írni akarok, akkor hadd írjak már anélkül, hogy itt vinnyog a fülembe. Igen, a fülembe! Szerinted én hogy hallak téged, basszus? Zárójel bezár.)

Tehát, az ominózus kiadás szélén egyensúlyozó regény nem rólam szól.

Nem kifejezetten rólam.

Szóval, még éppen időben vagyok, hogy megoldjam, hogy nagyonis rólam szóljon.

Mert ugyebár a világnak rám van szüksége. Ki akar időutazós, párhuzamos dimenziós, rocksztáros tinirománcot olvasni, amikor itt vagyok én? 

Igen, igen, tudom, már túl sok réteget lehúztam a seggfejségemről. De azért még mindig szeretek szexi vámpír lenni. Csak ha beismerem, hogy nem azért vagyok vámpír, mert az éjszaka egy ádáz teremtménye átváltoztatott, hanem azért, mert vámpír akarok lenni, az már nem is az igazi, nemde? Szeretnék valami nívósabb címet. Az isten például kifejezetten tetszik. 

Azt hiszem e hangzatos címért kivételesen meg is kell dolgoznom.