Összefoglaló, képekkel

Igazán örülök, hogy nem halt még ki teljesen a blog, és ennyi idő elteltével is szívesen olvassátok a világmegváltó gondolataimat.

Amíg én távol voltam, nem állt ám meg az élet. Úgyhogy összedobok nektek egy kis gyorstalpalót, hogy képben legyetek, mi a helyzet az én kis pajtásaimmal. Néhány illusztrációt is kaptok hozzá.

Lucy. Tudjátok, a vattacukorhajú vámpírleányzó Caligóból. Anyja és apja is vámpír volt, ráadásul apja egy amolyan őrült tudósféle. Hmm, hány őrült tudós apa fér meg egy multiverzumban? Még jó, hogy Andort kinyírtam. Egész Caligóval együtt. Bevallom, néha elmerengek azon, hogy Caligo hirtelen felindulásból való elpusztítása nem volt a legjobb ötlet. Persze azért annyira nem bánt a dolog, hogy újjáépítsem. Raven tett rá egy próbát, de ha jól emlékszem, a világ néhány héten belül magába omlott. Jajj, tudom már! Az volt, hogy Nélkülem próbálta meg újra összerakni Caligót. Na, hát ez olyan próbálkozás volt, mint tojás nélkül rántottát sütni. Bár, a vegánok biztos azt is megoldják valahogy. (Amióta láttam hús nélküli kolbászt, végképp kiveszett a hitem az emberiségből.)

Lucy portré

Visszatérve Lucyra. Igen hamar megtalálta a helyét szülőbolygója elpusztulása után. A Sherelas-rendszer eldugott csücskében vezet egy igen népszerű bordélyt. Egyszóval Madame lett a kislányból. Meglep, hogy az a kis hisztérika, aki szerelemről ábrándozva állandóan a nyakamon lógott, micsoda üzletasszonnyá cseperedett.

Az általa vezetett intézményben aztán bármit ki lehet próbálni, ami szexszel kapcsolatos. Most hagynék pár pillanatot, hogy mindenki elidőzzön azon a „bármin”. 

Az univerzumok legkülönbözőbb szegleteiből igyekszik becserkészni a "portékát", és nem áll ám meg a humanoidoknál...

Még engem is megpróbált prostituálni. Nem mentem bele. Még.

Chris. Úgy emlékszem, Chrisről már szóba került, hogy Raven nemváltóvá "varázsolta". Ez annyit tesz, hogy ha úgy tartja kedve akkor női testben tündököl, ha amúgy, akkor megmarad a fiús megjelenésnél. Általában csaj, de ha velem, vagy Ravennel van, visszavedlik régi önmagává.

Volt egy Daniel nevű pasija, akit korábban még én tettem démonná. Lassan le kell számolnom ezzel az ósdi démon kifejezéssel. De minek nevezzek egy olyan alapvetően emberi megjelenésű lényt, aki emberfeletti erővel és képességekkel bír, valamint egy kis tanulás után könnyedén tud a dimenziók közt mozogni? Az új sztoriba azonban nem illik a démon kifejezés, szóval ki kell találnom valami scifisebbet. Magasabb intelligenciájú űrlény? Egyelőre még nem tudok magamra "ufóként" tekinteni. De szerintem csak idő kérdése.

A lényeg, hogy Daniel az én kis játékszerem volt, aztán annak rendje és módja szerint ráuntam, Chris pedig összejött vele, és elhatározták, hogy boldogan fognak élni, amíg meg nem halnak. Hahaha.
De kivételesen nem én voltam a ludas, esküszöm! Ott sem voltam!

Egy cuki kis világban nyitottak egy provance-stílusú kávézót, ahol Chris annyi kávét főzhetett és annyi sütit süthetett, amennyit csak nem szégyellt.

Lényeg a lényeg, olyan boldogak voltak, hogy még az örökbefogadáson is gondolkodtak. Így került hozzájuk Cerlies, egy édes, vörös hajú kislány.

Cerlies, jóval idősebbnek ábrázolva, mint amilyen egyelőre...

Boldogan éltek hármacskán, amíg Szent Raven meg nem irigyelte a fene nagy boldogságukat, és el nem cseszett mindent. Egy egyszerű kis szerelmi háromszög, amiben az expasi rájött, hogy imádja a csaj (jelen esetben a nemváltó Christ), persze csak addig, amíg a csaj nem lehet az övé. Ejnye, ejnye Raven, hát micsoda viselkedés ez? Ma és mi történt Danny fiúval? Csak nem megölted? Csak neeem?

Hm, úgy tűnik, örök homályba vész, hogy mi történt a sráccal, akivel Chris és az örökbefogadott (oké, oké, valójában ellopott) kislányuk boldogan élhetett volna.

Természetesen miután Chris magára maradt a kislánnyal, már nem kellett Ravennek. És méghogy én vagyok a rosszfiú!

Raven (miután szétzilálta a Chrisék boldogságát) annyira ki volt borulva a hiányomtól, hogy képes lett volna feláldozni önmagát értem. Mintha ez így működne! Csak azért, hogy velem lehessen, hajlandó volt lénye olyan sötét bugyrait előszedni, ami szinte már szexi volt. Szinte. Sokat rontott rajta a tény, hogy mindezt csak azért művelte, hogy engem megmentsen. Raven gonosz irányba való kacsintgatásáról Lia írásában olvashattok Nazarell alatt. Remélem, még találkozom Evennel, a piros hajú ámokfutóval, aki halomra öldökölt mindenkit. Egyelőre azonban Raven nyert a "jó és rossz örök harcában".

Even. Még 2017-es rajz, Lia nem szereti, de szerintem remekül megragadta a lényeget

Oké, azt be kell látnom, hogy a „Res”-el való egyesülésemet nem biztos, hogy ilyen lazán megúsztam volna, ha nincs Raven, és nem gyártja belőlem a szánalmasabbnál szánalmasabb lenyomatokat, de… Hát nem tudom, lehet, hogy jobban járnék, ha még mindig teljes tudatosságom sötétségében lubickolnék.

Talán úgy tudnám ezt megfogalmazni, hogy amíg az emberek a tudatosságot, a megvilágosodást keresik, nekem az a legkényelmesebb állapot, ha minél kevesebbet tudok önmagamról. Így tudok az apró, szórakoztató részletekre koncentrálni.

Na de mit művelt még az én kis hollóm?

Nem fogjátok kitalálni!

Hollóvá változott.

Ez már akkor történt, amikor kimásztam a Resből (erről is tervezek külön mesélni, hogy pontosan hogy is zajlottak a dolgok a Démonterápia nevet kapott incidens után, az én szemszögömből, illetve abból a szemszögből, ami belőlem maradt), és egy jóképű srác elszédítésére csináltam egy fantasy világot. Raven pedig annyira begőzőlt tőle, hogy újra teljes fekete hajú, kék szemű valómban járom a világot, hogy azonnal rohant utánam, és megdugatta magát velem.

Ezután meg Ravenhez híven jött tőle a teljes letargia, hogy hogy tehet ilyet, hogy volt képest az első adandó alkalommal alám mászni. Erre kitalálta, hogy ha fantasy, akkor ő vezeklő-varázsló-pap-szellem-akármi lesz. A vezeklése pedig kimerül annyiban, hogy holló testben éli az életét, ezáltal megtagadva magától az emberi test örömeit. Ez az egész arra ment ki, hogy még véletlenül se feküdjön le velem.

Pontosan. WTF.

(Mellesleg, ha már úgyis az istenséget tervezgetem, úgy tudom, Zeusz előszeretettel hált madarakkal, szóval…)

Aztán, hogy még fantasysebb legyen a dolog, Raven összerakott magának egy két méteres, szőrös viking behemótot. Egy igazi „medve”. Persze Raven hevesen tagadja, hogy lenne köztük bármiféle intimitás. Amikor nem együtt lógunk, Raven még mindig vele kavar. 

"Ne töltsd fel, majd ezt is újra rajzolom!" Raven, amint éppen alakváltó varázslónak képzeli magát

No, hát egyelőre ennyi a kis beszámolóm.

Lenne rólam is rajz, de messze nem sikerült megragadni a lényegem, úgyhogy azt tényleg nem töltöm fel, amíg nem sikerül tisztességesre összehozni. 

Hogy ne legyen olyan egyoldalú a monológom, kíváncsi lennék, ki mióta követi a blogom, és ez idő alatt mennyire sikerült lépést tartanotok azzal, hogy éppen ki, mikor, kivel? :D