Írói válság, avagy Adam még mindig egy seggfej

Előzmény: Adam meggyőzött, hogy írjak. Megint. Aranyos, ifjúsági sztorinak indult. Megint.

– Adam, bírjál már magaddal! – kiabálok, a helyzethez képest egész visszafogottan fogalmazva.

– Most miért? – vigyorog.

– Miért? Mert a „Cute guy f*cked by a demon caught on camera” nem az a fajta sztori, amit írni szeretnék! És már megint átbasztál! Írjak, mi? Cuki kis kiadható sztorit!

– Most haragszol? – pislog elképesztőn bénán játszott ártatlansággal.

– Nem lehet veled írni! Előkerül egy helyes fiú, és neked annyi! Egy tisztességes démon kell, aki…

– Egy tisztességes démon? Drágám, a fiú eladta a lelkét, mire számítottál?

– Mondjuk, hogy nem dugod meg az első hat oldal után!

– De hát olyan csini – von vállat. – Te meg, ki tudja meddig vagy éppen hajlandó írni. Addig kell ütni a vasat, amíg forró.

– Akkora seggfej vagy!!! Ez… ez megint jó sztori lehetett volna, erre te csak… Áh! Járj Lucy bordélyába! Szedd szét magad! Bános is én! De ne akarjál már megint mindenáron, minden sztoriban dugni! Annak az időszaknak vége, érted? VÉ-GE.

– Pedig a pornó a legnagyobb iparág.

– Elmész te a francba. De most komolyan, miért kellett ezt?

– Mert kanos voltam.

– De… Basszus már, gürcölök a 100 kérdéses kérdőíven, már a testvérei tanulmányai átlagát is kicsikartam belőlük, erre te… Megdugod. Miért, Adam, miért? Jó, én voltam a hülye, nem adtam neked más nevet, de Doriánnál működött, gondoltam most is fog.

– Azért ne hasonlítsd össze Doránt ezzel a kis nyomingerrel!

– Egyszerűen csak… Nem értem. Nyomatod, hogy írjak, hogy csináljam, hogy „we can do it”. Erre… Ja. „do it”. Az van.

– Mit kell ebből ekkora cirkusz csinálni? – vigyorog. – Le sem írtad.

– De láttam!

– Most komolyan – kezdek bele újra, hátha minimális megbánást sikerül kicsikarnom Adamből (jó vicc...). – Megbeszéltük, hogy összerakunk egy eladható, vicces, kicsit creepy sztorit. Tökre lelkes voltál te is!

– Ühüümm… – Rám se néz, unottan szemléli a plafont, mintha bármi izgalmas akadna rajta.

Oké, nem vagyok hülye, tudom, tudom, elkezdtem szépen kidolgozni a szereplőket egytől egyik, Adamet meg csak közéjük hajítottam, de… Miért nem működik így? Miért nem működhet így?

– Miért nincs legalább ennyi önkontrollod, miért? – kérdezem újra Adamtől.

Adam végre rám néz, de mint egy komplett idiótára.

Tudom, mit akar.

– Honnan, honnan akasszak le neked egy valamirevaló ellenfelet? Mert… Ez így nem mehet. Csak nem. Érted?

– Értem – bólint sunyi vigyorra.

– Ó, hogy rohadjál meg!

– Miért is nem írsz éppen?

– Eddig arról pofáztam, hogy miért nem tudok írni!

Megvonja a vállát.

– Akkora seggfej vagy!

Csak vigyorog.

A legrosszabb, hogy tudom, akárhogy is fogadkoztam, hogy szeptemberben így írok, meg úgy írok, ma már ebből a sztoriból nem lesz semmi, pedig még csak 3.–a van.