Időtlenül III.

Időtlenül I.
Időtlenül II.

Raven az évszázadokkal ezelőtt beomlott sóbányában ücsörgött. Jórészt ennyi maradt már csak Caligóból, az ő saját Caligójából: Egy óriási sóbánya. Azt se tudta pontosan mikor volt itt utoljára. Régen. Nagyon, nagyon régen, amikor még mit sem sejtett arról, hogy az egész világ csak egy apró törékeny kis gömbje a végtelennek.

A számára olyan az a barlang, mint Adamnek a kastélya. Illetve remélhetőleg biztonságosabb, mint Adamnek a kastélya.

– Befognád végre? – csattan fel.

Nem örül neki, hogy itt vagyok. Mert ha én be tudok lesni hozzá, az azt jelenti, hogy valaki más is be tud lesni hozzá, aki a legkevésbé sem látna szívesen.

Raven jelenleg csak túlélni akart. Ahogy mindig, most sem magát akarta megmenteni. Priscilla szavait egyszerűen képtelen volt kiűzni a fejéből. Nélküle, Raven nélkül nincs Adam.

Viszont anélkül az aljas Izé nélkül sincs Adam, anélkül a szőke borzalom nélkül, aki kigyógyította a rendelőjében Adamet önmagából.

Tovább olvasom!

Időtlenül II.

Időtlenül

Gerard:

(földi időszámítás: 2008. augusztus
Caligó: a világ pusztulása előtt párszáz évvel, és néhány nappal az MVR utolsó fejezete után)

Talán órákon át pihegtünk egymás mellett, némán. A tőrt még mindig a kezemben szorongattam. Adam a felsőtestemet cirógatta a karmaival. Úgy éreztem, ez egy igazán tökéletes pillanat az életemben. Mintha egy fura másik világba csöppentem volna, aminek semmi köze ahhoz, mint ahol régebben éltem.

Olyan egyenletesen vettem a levegőt, hogy lassan kezdtem elbóbiskolni. Adam puha csókokat nyomott a vállamra, amiktől teljesen összeborzongtam.

Egyértelműen ez a szex volt életem legjobbja. Annyira vad, brutális és kegyetlen, mégis Adam oldalán én voltam a legboldogabb férfi.

Csókban összeforrva, már készen egy újabb menetre, hangos puffanást hallottunk és a terem közepén két alak jelent meg: Lucy, és Chris. A fiú Lucy (most fekete-élénkrózsaszín pöttyös) szoknyája alá nyúlt, Lucy pedig hangosan vihorászott a tőle megszokott irritálóan éles hangon. Olyan vadul smároltak, hogy egyáltalán nem vettek észre minket.

Amikor már úgy látszott, hogy a fiú másodperceken belül arra a kanapéra akarja dönteni Lucy-t, ahol mi feküdtünk – azaz idő közben már fölültünk –, Adam morcosan megszólalt:

– Na takarodjatok innen!

Lucy és Chris összerezzent, az első nagy döbbenet után pedig Lucy arcán nagyon széles, és nagyon nem jókislányos vigyor terült el.

Igyekeztem a lehetőségekhez mérten minél jobban takarni a meztelenségem, hogy a váratlan vendégek minél kevesebbet lássanak belőlem. Adam-et viszont nem zavart, hogy Lucy mit lát, és mit nem.

 – Úúúúúúrééég! Ti éppen... – vigyorgott Lucy és a szája elé kapta a kezét.

– Nem, már végeztünk. – mondta hűvösen Adam.

Tovább olvasom!

Időtlenül

Adam látványos belépő gyanánt egy laza mozdulattal eltávolította Eugene fejét a nyakáról.

Raven nem akarta elveszíteni Eugene-t. Rajongott érte, megszállottan figyelte minden egyes mozdulatát. Nem csoda, hiszen Eugene egy bizonyos ponton Raven teremtményévé vált, még ha Raven nem is volt ezt hajlandó elfogadni.

Raven már egyszer visszahozta Eugene-t az életbe, miután Nick poénból démonná változtatta a srácot. Nem is akárhogy történt a dolog. Mivel nincs ellenszer arra, ha egyszer már valaki démonná változott, Raven egy igen kreatív módját választotta a problémamegoldásnak. És úgy gondolta, ezt Adammel szemben is meg tudja most csinálni.

Raven egy pillanatig sem hezitált, miután Eugene élettelen – és nem mellesleg fejetlen – teste a földre zuhant. Csak gondol egyet, és valahogy úgy, mint ahogy teleportálásnál helyet tud változtatni, most újra abban a pillanatban állt, ahol Adam berobbant a szobába, és éppen készült kivégezni Eugene-t.

Időutazás?

Nem vagyok benne biztos. Viszont nem tudom, mi más szóval illethetném, ha egyszer időt utazott. De ez más. Ez olyan, mint az írás. Mintha csak újraírna egy mondatot.

Eugene-nek fel sem tűnt. Se Nicknek, se Chrisnek, se senkinek az ég egy adta világon. Kivéve persze Adamnek, aki olyan egységben van Caligóval, talán ő maga Caligo, hogy naná, hogy azon nyomban szemet szúr neki, ha valaki belepiszkál a dolgokba. Kiváltképp, ha az a valaki Raven.

– Ó, most már így játszunk! – vigyorgott Adam olyan kéjesen, mintha Raven minimum túlfűtött erotikával ledobta volna a pólóját.  – Úgyis meg akartam hálálni valamivel azt a fantasztikus élményt, amit neked köszönhetek. Igaz, először egy jó kis dugásra gondoltam, de ez így sokkal viccesebb lesz!

Tovább olvasom!