"Mikor születtél? Mikor tettek vámpírrá?"

Elég sok mindenről pofáztam már itt, de ezt a témát mindig szépen kikerültem, aranyos kis félválaszokkal felelve. Most se lesz másképp, de legalább bőven fogom kifejteni azt a félválaszt.

Kezdjük ott, hogy egyáltalán miért szántam rá magam, hogy erről írjak, amikor aki követi a blogom már egy ideje, annak feltűnhetett, hogy halálosan untatnak az ilyen ósdi témák, úgyhogy nem is igazán akaródzom erről áradozni. Na de ha erre van igény drágáim, mit csináljak? Mindent a közönségért! Első kérdések között szerepel az esetek 99%-ában, hogy hány éves vagyok, mikor születtem, ilyesmik. Ezt odahaza megoldom egy gyors, random szám lediktálásával, és az áldozat máris a földhöz veri a seggét örömében, hogy mennyit megtudott rólam (igaz, Rev?), és ennyivel le is van rendezve a dolog. Komolyan, annyiféle életkorúnak kiadtam már magam, hogy lassan utoléri azt a számot, amennyi idős vagyok.

Szóval hány éves vagyok? Több ezer.
Mondjuk ezzel nem mondok elvileg nagy újdonságot, mert egy korábbi bejegyzésemben már a maják is szóba jöttek.
Na de hogy jön ki ez a több ezer év? Nézzük most az egyszerűbb verziót, nagyon-nagyon lecsupaszítva:
Bőven az odahazai Első Időszámítás előtt születtem, nem kevés évvel. Akár itt is számolhatunk ezresével, de sajnos senki sem volt, aki igazán pontosan lejegyezte volna, nem szorgoskodtak olyan serényen az idő meghatározásával, mint felétek. Hogy szépítsük még a dolgot, nálunk az időszámítás sem a Jézuska szerint megy, mert mint már ezt is említettem párszor, hozzánk be sem kukkantott. Tudom, ti sem mindenhol innentől számolják, meg ezzel a sok szökőév vacakkal, meg naptármódosításokkal igen kusza nálatok is a helyzet. E témában kedvencem a kitalált középkor elmélet.
Visszakanyarodva hozzánk. Az Első Időszámítás onnan datálta a történéseket, hogy Fáklyás Mennon letelepedett a Szív közepén.
Na látjátok? Ez a baj az ilyen kérdésekkel, mint például évek számolása, mert most akkor el kéne kezdenem mesélni arról is, hogy ki a rák volt Fáklyás Mennon, és elhihetitek nekem, hogy momentán rohadtul nem érdekel. Komolyan mondom, megpróbálok nektek találni valakit, aki rajong a történelmünkért (Andoron kívül, mert ő ahhoz "túlságosan elfoglalt"), és szívesen elmesél nektek mindent. Amúgy a Szív az egy földrész, bár a neve csalóka, mert szerintem közel sem annyira szív alakú, mint nálatok Olaszország csizma alakú. Esküszöm, rohadt jól néz ki Európa azzal a csizmával!

Na oké, akkor az addig megvan, hogy még bőven időszámításunk előtt éldegéltem, meg még az előtt tettek vámpírrá. Igen ám, csak nálunk cirka 3100-körül, nagyjából befellegzett az emberi civilizációnak a jóvoltunkból, úgyhogy akik túlélték a mini-apokalipszist (szintén jóvoltunkból), azok az "Új Világtól" kezdték újra számolni az időt, ez lett az úgynevezett Második Időszámítás. Annak igazából még az elején járunk, úgyhogy a koromat tekintve nem sokat nyom a latba. Pár száz év ide-vagy oda, igazán eltörpül az ezrek mellett. Különben is, egy halhatatlan lény teljesen máshogy érzékeli az évek múlását, mint egy halandó, de gondolom ez azért triviális.

Ó, igen, és ez az egyszerűbb verzió. Gondolhatjátok, milyen lehet a bonyolultabb. Az valahova a világunk teremtéséhez nyúlik vissza.
Szóval egyezünk ki egyelőre az egyszerű "több ezer" kifejezésben, mit szóltok hozzá? Persze ez nem fog olyan sokáig ennyiben maradni, mert ha készül egy regény rólam (ami persze készül), abban bizony bőven ki lesznek fejtegetve ezek a dolgok, csak nem én leszek, aki erről regél. Rev biztos meg fog vele próbálkozni, de ő még egy kis csutka az alig száz évével, úgyhogy nem hiszem hogy értelmes történelem órát tudna tartani. Bár van pár jó kis könyv a témában, úgyhogy ha csinál egy szép kis gyűjtőmunkát, akár lehet is belőle valami...Lia is szereti a témát, úgyhogy még bármi megeshet.

Végül pedig jöhet a kedvenc kérdésem, amit annyiszor vágnak a fejemhez,hogy tényleg unom:
"Ha több ezer éves vagy, miért viselkedsz/beszélsz/írsz/mozogsz úgy mint egy kamaszfiú (vagy rosszabb esetben, mint egy óvodás)?"
Erre a válasz egyszerű, és nagyon nagyon boldoggá tenne, ha meg is értenétek: Azért, mert öregebb vagyok, mint hogy azt el tudnátok képzelni, és annyi mindenen mentem keresztül, hogy azt egy emberi lény csak akkor tudja feldolgozni, ha valóban létezik lélekvándorlás, és az összes előző életének minden egyes másodpercére emlékszik, évezredekre visszamenőleg. Tehát inkább vagyok örökké megújuló, fiatal lékek, mint egy múltba temetkezett ősöreg entitás.

Ennyi lenne most így hirtelen. Nem tudom kielégítettem-e bárkit is ezzel a kis szösszenettel a koromat illetően, de ne várjatok tőlem sokkal többet, mert ha valamire, hát arra megesküszöm, hogy a lényeg midig a jelenben van, és teljesen felesleges a nagyon-nagyon régmúlt előrángatása. Tudom, egy vámpírokról/démonokról szóló  regényhez elengedhetetlen. De ez még nem a regény. Ez az én valóságom, és jelenleg pont olyan korszakomat élem, amikor jobban érdekel a ti világotok, a blogolás, az ismerkedés, mint hogy odahaza félistent (vagy egészet?) is játszhatok. Azt már meguntam.

Tovább olvasom!

Zenék és szövegek - Adam, a vasmacsó

Sziasztok!
Ez az első bejegyzésem, amit "szabadon" írhatok ide, ennek pedig az az oka, hogy miután itt a chatben is szóba kerültek már többször a különböző dalok, Adam kitalálta, hogy jók lennének néha-néha olyan bejegyzések a blogba, amik arról szólnak, hogy milyen nálunk lévő zenék hozhatók valamilyen kapcsolatba az ő világával, na meg az ott "élőkkel".


Én mondtam rögtön pár tippet a magam részéről Ravennel kapcsolatban, de mivel Adamről van szó, nem tudná elviselni, hogy ne ő legyen az első, így most zene témában kénytelen vagyok vele kezdeni. Azt találta ki, az első körben én dobjak be egy dalt, amiről ő jut az eszembe. Azt mondta, bármit mondhatok, legyen meglepetés, úgyhogy íme:

2:50-től szerintem kifejezetten találó.

Tovább olvasom!

Lia és a vámpírok - 11.rész

Lianne:

 - Kérdezhetek valamit? – szóltam közbe, kivételesen én, mert volt valami, ami egyszerűen nem hagyott nyugodni az eddig elhangzottakból.

 - Hüm? – vonta föl a szemöldökét Raven.

 - Amikor Adam mesél Prisről, meg amikor egyszer én is beszélgettem vele, teljesen rideg volt. De mint egy jégszobor. Most meg ahogy te meséled, inkább hasonlít a stílusa Adam könnyedségéhez. Én egyszer nem hallottam kacagni! – mondtam, és még mindig kirázott a hideg annak a néhány percnek az emlékétől, amíg Priscillából próbáltam kicsikarni néhány választ egy interjú erejéig.

 - Jajj már Lia, azért ezt nem olyan nehéz összerakni! – került elő Adam újra. Kár volt felhozni a témát. Örülhettem volna, amíg távol volt.
 - De, nehéz, éppen miattad! – vágtam rá. - Te mondod mindig, hogy mennyire… kemény! Erre itt kacarászik!  

 - Mert mondjuk én ismerem igazán?

 - Akkor ez a beszólogatás csak megjátszás?

 - De okos itt valaki! – csapta össze a tenyerét Adam, gúnyosan vigyorogva, és már nyúlt is volna, hogy összekócolja az eleve is szénakazal hajam, de még időben kitértem előle. Csak egy másodpercet bírna ki e nélkül a vigyor nélkül!

 - De minek játssza meg?

 - Te minek játszod meg, hogy ártatlan kislányka vagy, aki él-hal Raven sztorijáért? – szerencsére nem kellett felelne, mert Raven folytatta a mondanivalóját.

*****

Chris szerencsére nem akarta tovább hallgatni Lucy és Priscilla csevegését, megfogta a kezem, és aminek kevésbé örültem, a bárpult felé húzott.  
 - Igen Adam, harapj! – hasított a levegőbe a fiatal lány sikolya. Undorodtam a ténytől, hogy a helyiségben ez az égvilágon senkit sem zavar, a többség kifejezetten élvezi. Megpróbáltam lefejtegetni magamról Chris csontos ujjait, hogy egy lépéssel se keljen közelebb kerülnöm Adamhez, és a kéjesen visongó lányhoz.

 - Csak nyugi! Nem érdekeljük öt.

 - Leszarom, de nem akarom látni! – fakadtam ki.

 - Jó, de Tomnál van vér – biccentett a pultos felé.

 - Majd ha Adam végzett.

 - Az beletelhet egy kis időbe – vonta föl a szemöldökét Chris.

 - Időnk az aztán van, nem? – horkantottam.

 - Igaz – biccentett Chris vidáman, és leültünk a legközelebbi két személyes asztalhoz. – Ne nézd már, csak rosszabb lesz!

 - Annyira undorító. És tudod mi a legundorítóbb? Hogy én is így fetrengtem a karjaiban. Én voltam ugyan ilyen, elködösül agyú kis… ribanc – nem igazán tudtam, miért épp Chrisnek mondom ezeket, de úgy éreztem, ha nem mondom ki, ott helyben felmondaná az agyam a szolgálatot.

*****

Lianne:

 - Milyen kár, hogy akkorra már rég felmondta! – karattyolt közbe Adam, én pedig rosszallóan végignéztem, ahogy már megint az ágyamon fetreng, de továbbra sem tudtam megbékélni a gondolattal, hogy egyszerűen tudomást sem vett Ravenről a bárban. Mielőtt bármit mondhatott volna még, gyorsan Ravenre pillantottam, hogy folytassa.

*****

Amíg Adam ölébe nyögdécselt a lány, Chris arról fecsegett, hogy a bárban melyik a kedvenc emelete, és melyik szobákban vannak a legkényelmesebb ágyak, na meg hol vannak különleges játékszerek, és melyiket kéne mindenképpen kipróbálnunk. A legkevésbé sem érdekelt, de inkább próbáltam rá koncentrálni, mint hogy Adaméket hallgassam.

Vagy fél óra telt el, mire Adam felkapta a félig eszméletlen, de még mindig hangosan lihegő lányt, és felvonszolta az egyik emeletre. Még bőven a tinédzserkorban lehetett. Hogy keveredhetett szegény Adamhez? – Chris felrántott maga mellől, és mosolyogva húzott a pulthoz.

 - Szia Tom, kérnénk néhány zacskós-vért! – mondta Chris a nagydarab, pirospozsgás vámpírnak, aki éppen egy borospoharat törölgetett ráérősen. Egy westernfilm csaposát idézte fel bennem, aki egyáltalán nem illik bele a mögötte lévő „díszletbe”, ami a legdrágább italok, és olyan palackok sokaságából állt, amit még életemben nem láttam.  

 - Ó, valaki még nagy pacifista, igaz? – nézett végig rajtam a vámpír, de a tekintetében nem volt semmiféle megvetés.

 - Valami olyasmi… - motyogtam.
Tom vidáman biccentett, letette a poharat, és a bár sarkában lévő óriási, fekete hűtőnél termet, majd egy szempillantás múlva újra előttem állt, egy méretes kartondobozzal a kezében.
 - Húsz tasak van benne, kóstolónak – rakta elém a pultra. – Nyugodtan meg lehet mikrózni, van, aki szerint melegen jobb. Nem lesz semmi baja tőle, ez már tartósítva van. De jobb felbontás előtt hűtőben tárolni.
 - Ezért… nem halt meg senki? – meredtem a barna dobozra, kicsit bugyután, de hirtelen nem tudtam jobban megfogalmazni a problémámat.
 - Sima véradás! Az emberek azt hiszik, a kórháznak adják. Ennyi – magyarázta derűsen, én pedig inkább nem kérdeztem rá, hogy mégis milyen alvilági vámpírszervezetek tudnak lopni a vérbankból.
Felhajtottam a karton doboz fedelét, és belelestem. Két sorban sorakoztak egymás mellett a tasakok.

 - Mivel tartozom? – kérdeztem bizonytalanul. Úgy éreztem, ez a minimum, ha már Tom ilyen készséges.

 - Mer’? – nézett rám Tom meglepetten. Chris kuncogott.

 - Hát a… - emeltem föl a dobozt.

 - Ja, vidd csak! – legyintett.

 - Öm… köszönöm – méregettem a dobozt bizonytalanul.
Csak arra tudtam gondolni, hogy ebben valami csapda lesz. Vámpír létére Tom túl kedvesen viselkedett.

 - Szívesen!
 - Miért éri meg neked ezt csak így, ingyen odaadni? – kérdeztem rá.

 - Ó, hány napja vagy vámpír? – pillantott rám, majd Chrisre, mintha azt várná, hogy én nem tudom megmondani.

 - Kettő? – határozottnak indult, de a végén kérdően Chrisre sandítottam, aki csak mosolygott.

 - Így már érthető! – bólintott Tom, és még mindig gyanúsan rokonszenvesnek tűnt.  

 - Mi is?
 - Jobb, ha hozzászoksz, hogy nálunk nincsenek ilyen baromságok, hogy pénz! Mivel érne nekem többet néhány papír fecni, mint az, hogy akár emiatt is bejönnek az újoncok a báromba?

 - De akkor… Semmilyen fogyasztásért nem fizetnek? Mármint semmit?

 - Ha nagyfiú leszel, megérted – kacsintott Tom, mintha régi cimborák lennénk, és a bár másik végében termett. Követtem a tekintetemmel, de Miranda a semmiből bukkant fel előttem:

 - Ó igen, ezen sokan fennakadnak! – mondta vidáman, és átszúrt egy kemény és élet végű műanyag csövet az egyik vértasakon, majd szívószálként átnyújtotta nekem.

 - Ne csodálkozz azon, hogy nem kell pénz, elvégre nem is pénzből élünk – mosolygott. – Azért vagyunk itt Tommal, mert ezt szeretjük csinálni.

 - Na, mit szólsz? – veregetett vállon Chris mosolyogva.

Csak megvontam a vállam, és még mindig a csapdát keresve, beleszívtam a vérbe. A fogyasztói társadalomban eltöltött közel harminc év után nem volt valami könnyű megemésztenem, hogy ebben a bárban semmi sem a pénz körül forog. Itt az emberi élettel kereskednek – gondoltam Adamre, és a tizenéves kis csitrire az ölében.

 - Egyszer úgyis meg fogod unni – nézett Chris a tasak vérre.

A vér még csak a közelébe sem ért Chris, Lucy vagy Andor ízéhez, de milliószor jobb volt, mint a macskáé. Az első korty után úgy éreztem, ezzel elleszek egy ideig.

Tovább olvasom!

Kérdések vámpír-ügyben

Most Mizantróp tett fel pár kérdést, amikre válaszadás közben annyira belelendültem, hogy inkább kirakom új bejegyzésként.

Az egyik,amiről azt akarom megtudni,h csak filmes fogás-e,h amikor átváltozik valaki vámpírrá,akkor fél évig minden vámpírnál erősebb. Mert én sehol nem olvastam róla(de ez nem jelenti azt,h nem lehetséges)viszont Te lehet,h igen. Vagy inkább az a kérdés,h lehetséges-e lehetne/lenne-e ez.

Na, először is szögezzük le azt, hogy továbbra is nyitott vagyok a téren, hogy több világban, többféle, és különböző tulajdonságú vámpír is létezhet* (előszeretettel emlegetem pl. a csillogást), szóval általánosan nem tudok válaszolni, csak azzal kapcsolatban, hogy Nálunk mi a helyzet.

Az, hogy milyen erős egy „újszülött vámpír” attól is függ, hogy ki tette vámpírrá. Ha például egy „öreg” (értem itt mondjuk, hogy több ezer éves), akkor erősebb lesz, mint egy olyan pár száz éves vámpír, akit egy szintén fiatal vámpír változtatott át. Nem tudom, ez így mennyire érthető. Én természetesen egy speciális este vagyok, mert én mindenkinél erősebb voltam már az első pillanattól fogva… - Raven közli, hogy csak megint kamuzok, mint általában mindig.
Viccet félretéve, alapjáraton egy újszülött vámpír nem lesz minden vámpírnál erősebb. Elég vicces lenne, mert akkor több ezer évesen is le tudna győzni egy kis szaros. Jó, persze a világ nem fair, de... jobban szeretem, ha a "túloldallal" nem fair. Oké, tényleg vicces lenne, ha most jönne valami kis újonc, és kicsinálna. Mennyire élvezném, basszus! Majd írok, ha esetleg erről lesznek fejlemények.

A másik a regényeddel kapcsolatos,h abban a novelládban amiben az első napodról írtál vámpírként,azt írtad,h nagy fájdalmaid voltak. De a Ravenes sztoriban,amit Lia ír,abban ez nem szerepel Ravennel kapcsolatban,de ti ketten egy történetben is szerepeltek. Akkor most ezek a történetek(Ravenes novellád és amit küldtél nekem)nem egyezik azzal amit Lia ír?

Fájdalmak vannak, nem is kicsik, Ravennek ilyen szempontból azért volt baromi nagy „szerencséje”, mert ő akkor már konkrétan 100%-osan meg volt dögölve, kicsavarodott testrészekkel, és betört fejjel, és mivel a testrészeit Lucy meg Chris drága elég rosszul rakták össze, így fizikailag semmit sem értett a külvilágból az "éledezős haldoklós szakaszban".

Szóval igen a sztorikat illetően, elvileg minden egyezik és összefügg mindennel, eltérések azért lehetnek, főleg azzal a bizonyos fanficcel, mert hát… valljuk be, hazudok, mint a vízfolyás. Tudom, ez egy készülő regénynél nem éppen plusz pont. Igyekszem magam összeszedni.  

A harmadik,ami szintén a filmekkel kapcsolatos,h a filmekben a vámpírok éjjel-nappal ugyanúgy rohangálnak,alvás nélkül. Ez "reális"? Nappal akkor nem kéne aludniuk?

Hát, náluk, ha tényleg létezik az a világ, akkor minden bizonnyal reális. (Anne Rice kis barátai is kb. összesnek amit feljön a nap. Szar ügy.)
A mi esetünkben, mivel már jóformán megszűntünk "élve létezni" (és most beszéljünk egy fiatalabb egyedről), TESTILEG teljesen mellőzhető az alvás. A problémásabb része, az az elmével van, mert pl. az emberi agy is, alvás nélkül egyszerűen bekattan egy idő után. Olvass utána, milyen az, ha úgy kínozzák az embereket, hogy nem hagyják őket aludni. Tök vicces. Már kipróbáltam párszor.
Tehát a mifélénknél is szüksége van az elmének néha egy kis pihire, ezért nem árt aludni néha egy jó nagyot.

Ennyi mára, tényleg szívesen fogadom a kérdéseket,  és a jó kérdésekre nagyon szívesen válaszolok is. Ha úgy van kedvem, akár ilyen hosszabb formában is. ;)

Csóközön!

* Bevallom őszintén, a nálatok esetlegesen létező vámpírok terén vagyok a legszkeptikusabb. 

Tovább olvasom!