Egyik személyiségemnek sincs tudathasadása...

Lia, Adam

– Hogy lehetsz nagyobb internetfüggő, mint valami tizennégy éves tinilány? Akadj le a rohadt gépemről!

– Három napja hozzá se jutottam, ne hisztizz már.

– Na, erről beszélek! Ha ennyire gépezni akarsz, akkor legalább a Nickes baromságot írd! Tényleg, mi van Nickkel?

– Jé, érdekel?

– Annyira azért nem, csak egy jó ideje nagyon hallgatsz róla.

– Én hallgatok? Te nem figyelsz! Egy betűt nem tudok róla írni, mert te „nem érsz rá”.

– Most is, hogy egy kicsit a géphez engedtelek, nekiálltál netezni. Démonok szégyene vagy ezzel az ask.fm-mel…

– Hajjajj, micsoda kemény szavak!

– Ha már az időmet lopod, csinálj olyat, ami kicsit közelít a hasznoshoz.

– Jobban be tudnánk osztani az időnket, ha nem piti kis démonvadászok után koslatnál.

– Időnket? A te időddel azt csinálsz, amit akarsz, amúgy is végtelen, de az enyémet hagyd békén! Keress valaki mást a földi kapcsolataid ápolásához.

– Mert te most hirtelen híres dizájner leszel, mi?

– Nem a híres a lényeg, hanem hogy végre kezdjek valamit az ÉN életemmel, az enyémmel, ami nem a tiéd, oké?

– Oh persze, majd te szépen saját vállalkozást indítasz, meg akkor már meg is váltod a világot… Ja, nem a világot, elég lenne, ha magaddal tudnál valamit kezdeni. De nem tudsz.

– Torkig vagyok vele, hogyha a veled kapcsolatos dolgokon kívül bármi is megfordul a fejemben, te nekiállsz hajtogatni, hogy úgysem vagyok képes semmire.

– Miért, képes vagy bármire is a szenvedésen kívül? Mennyi közös van bennetek Ravennel...

– Pontosan annyi, amennyi közös veled.

– Azt csak szeretnéd, bébi.

– Nem, igazából nem szeretném. Na, akkor írunk?

– Összekeversz Kalliopéval.*

– Nekem tök mindegy, nekem nincs szükségem a létezéshez ahhoz, hogy írjanak rólam. Csak szóltam, hogy most rád érek.

– Mily kegyes vagy hozzám, ó, nagyságos úrnőm!

Tovább olvasom!

Az aktmodell

Lia: A következő kis novellában Raven és Chris egy másik világról álmodik. 
Adam: Csak bele ne fulladjatok a nyáltengerbe, oké? Én szóltam.

*

– Egy másik élet megannyi pontján találkozhattam volna veled!

 Gimnazistaként az iskola folyosón, az utcán sétálva, vagy valami lepukkant buliba, ahova eljártam piálni néhány haverommal. Találkozhattunk volna az egyetemen, a hamburgeresnél ahol dolgoztam, vagy egy koncerten, mikor már a bandával játszottam… Ó, az egyetemen! Lehettünk volna lakótársak. Közösen fizettünk volna egy helyes kis albérletet valahol az egyetem közelében. Vagy ha nem lakótársak lettünk volna…

Második félév, anatómia óra. Nagy, kör alaprajzú műterem, tetőablakokkal. A terem közepén egy húsz centi magasságú emelvény, körülötte a rajzpadok.

Geometrikus formák, arányok, csontok, izmok, csontváz, néhány portré, és elérkeztünk az aktokhoz. Négy modellt ütemeztek be nekünk a félévre. Egy idős nő, egy fiatal hölgy, egy vén pasas és egy srác. Az a srác lehettél volna te. Az idős férfivel kezdtünk, eleinte egy kicsit zavarba ejtő volt, de a második szünet után már teljesen megszokta az ember a meztelenséget, semmivel sem volt kellemetlenebb rajzolni, mint egy üvegekből és dobozokból tákolt beállítást. Csak egy modell. Hétfőn és szerdán rajzoltuk a férfit, mindkét nap háromszor negyvenöt perc. A következő héten kíváncsian vártam, hogy ki is lesz a következő modell.

Úgy helyezkedtem a teremben, hogy lehetőleg szemben legyek majd a modellel. A szenet és a ceruzákat már előkészítettem, papír gondosan felcsíptetve a rajztáblára. Már a többi hallgató is megvolt minden előkészülettel. A tanárnő a mobiltelefonján kutatott a modell telefonszáma után, hátha el tudja érni, és megtudakolni a késés okát.

Vártunk.

És akkor beléptél volna te!

Tovább olvasom!

Are you hearing voices again?

"Are they with you, and are they giving you commands?"  

Lia: Köszönöm ezt az igazán remek kérdésfelvetést, Gerard Way!
Magamhoz képest csomó ideig úgy voltam vele, hogy nem érdekel, Gerard Way mit hoz össze az új albumával. Aztán belefutottam ennek a számnak a címébe, és hát gondoltam, akkor már meghallgatom.
Még jó, hogy nem vagyok Maya. Gondolom.

Más. Nem tudom, ki hogy áll a Nickes sztorival, meg mennyire szeretnétek olvasni a folytatást, de Adam helyett is közölöm, hogy én vagyok a szemét, amiért nem igen fog megmaradni a hetente egy új fejezet tendencia. Az a nagy helyzet, hogy rengeteg feladat van az egyetemen, és végre valahára úgy igazán azt érzem, hogy azt tanulom ami érdekel, és szeretem csinálni. Gondolom a nagy örömöm senkit sem hat meg, de ez van. Ha más feladatokkal van tele a fejem, akkor bizony halkabbak a hangok. Illetve nem halkabbak, mert Adam ilyenkor még látványosabban szenved, egyszerűen csak könnyebb figyelmen kívül hagyni.

Tovább olvasom!

Egy kis vizuális élmény

Lia:
Nem szeretem, jobban mondva nevetségesnek találom azokat a "sztoris blogokat", ahol mindig ott van oldalt, hogy hogyan is néznek ki a történetek szereplői. Eddig úgy álltam hozzá, hogy minek rakjak ki olyan képeket, amiket valaki más rajzolt teljesen más karakterekről, vagy személyekről (külön kell ezt egyáltalán szedni?), majd mindenki szépen elképzeli úgy őket, ahogy azt sikerült átadnom, vagy éppen átadniuk magukról. Egyébként sem találnék tökéletes ábrázolást.
Mára azonban egész jó kis gyűjtemény összejött, és úgy gondoltam, ti is megérdemlitek, hogy ne csak mentálisan lássatok valamit, hanem megmutassak pár képet, amikre neten rábukkanva úgy éreztem, hogy "Hú, de hasonlít xy-ra!"

A következő alkotásoknak semmi köze hozzám, minden velük járó jog az alkotókat illeti, a képeken szereplők pusztán csak közel állnak megjelenésükben az én karaktereimhez.

Aki esetleg nehezebben viseli az homoerotikus képeket, mint az ezen az oldalon írott formában található dolgokat, az vegye úgy, hogy figyelmeztetésben lettek részesítve!

Tovább olvasom!