Pár dolog, amit Ravenről tudok (1. rész)

Lia, Adam

Mivel a blogon található történettöredékek megközelítőleg sem adnak objektív képet arról, hogy miket is élt át Raven a My Vampire Romance-ben leírtak után, végre rászántam magam, hogy megpróbáljam összeszedni az elmúlt hosszú évek eseményeit. 

Mert így aztán marha objektív lesz, mi?

Hagyjál már!

Így leírva minden bizonnyal száraz lesz és talán még unalmas is, de Raven nem hajlandó már rész venni abban a dologban, ami Fejezetek a halálba vezető útról címmel kezdett el futni a blogon. Adam kezébe pedig ha akarná sem kerülne a történet. Ez nem egy olyan sztori, amit ő egyedül elpofázhatna. Én meg Raven nélkül nem szeretném még egyszer, részletesen, de "vállalhatóan" leírni (ez lehetetlen is lenne), hogy Adam pontosan miként amortizálta le őt szellemileg és fizikailag egyaránt.

Úgyhogy most jöjjön „röviden és tömören”, ahogy én ismerem Raven életét a mai napig. Persze ezek csak azok a dolgok, amikről én tudomást szereztem, ezen kívül történhetett és minden bizonnyal történt is még sok más borzalmas, vagy talán kellemes esemény is. Egyelőre örülök, ha az eddig számomra felmerült dolgok mind eszembe jutnak. Ez egyébként esélytelen.

Na, erre igazából én is kíváncsi vagyok, nyomassad a mélyenszántó nosztalgiát, drágám!

Tovább olvasom!

Csak a szokásos

Végre valahára hosszú idő óta Lia olyan egzisztenciális válságba került, hogy sikerült előremásznom. Lehet valami abban a „folt” dologban, amiről Daniel Keyes Szép álmokat, Billy!-jében állandóan szó esik, csak persze azzal a különbséggel, hogy én nem Lia agyának sötét kis zugában kuksolok amíg ő tesz-vesz, hanem elvagyok odahaza. A Szép álmokat, Billy! egy huszonakárhány személyiségre szakadt srácról szól.

Elképesztően tetszik az ötlet, hogy csak egy lehasadt tudat vagyok. Ilyen még úgysem voltam soha, és az öröklétben bizony meg kell ragadni minden ehhez fogható lehetőséget. Mekkora poén lenne már, ha végre valaki rájönne Lia „agybajára”, és nekiállnának vizsgálgatni!
Jó, azért annyira nem lenne poén, mert ismerem már a tyúkot annyira, hogy tudjam, egy ilyen helyzetben minden erejével azon lenne, hogy csak azért is lenyomjon engem és előadja a tökéletesen jellegtelen némbert. Jobban belegondolva ebbe a szituációba, mégiscsak nagy poén lenne. Nem jár erre egy kósza agyturkász? Lehasadt személyiségnek még szórakoztatóbb lehet lenni, mint démonnak. Mondjuk Lián kívül is tök szívesen elfeküdnék most egy pszichológus szófáján. Néha elkapnak az önelemző hullámok. Csak borzasztó dolog önelemezni, ha évszázadokig magaddal vagy összezárva. Ezért örülök, hogy végre egy kis üdítő változatosságként Liával lehetek összezárva.

Tovább olvasom!

Egyik személyiségemnek sincs tudathasadása...

Lia, Adam

– Hogy lehetsz nagyobb internetfüggő, mint valami tizennégy éves tinilány? Akadj le a rohadt gépemről!

– Három napja hozzá se jutottam, ne hisztizz már.

– Na, erről beszélek! Ha ennyire gépezni akarsz, akkor legalább a Nickes baromságot írd! Tényleg, mi van Nickkel?

– Jé, érdekel?

– Annyira azért nem, csak egy jó ideje nagyon hallgatsz róla.

– Én hallgatok? Te nem figyelsz! Egy betűt nem tudok róla írni, mert te „nem érsz rá”.

– Most is, hogy egy kicsit a géphez engedtelek, nekiálltál netezni. Démonok szégyene vagy ezzel az ask.fm-mel…

– Hajjajj, micsoda kemény szavak!

– Ha már az időmet lopod, csinálj olyat, ami kicsit közelít a hasznoshoz.

– Jobban be tudnánk osztani az időnket, ha nem piti kis démonvadászok után koslatnál.

– Időnket? A te időddel azt csinálsz, amit akarsz, amúgy is végtelen, de az enyémet hagyd békén! Keress valaki mást a földi kapcsolataid ápolásához.

– Mert te most hirtelen híres dizájner leszel, mi?

– Nem a híres a lényeg, hanem hogy végre kezdjek valamit az ÉN életemmel, az enyémmel, ami nem a tiéd, oké?

– Oh persze, majd te szépen saját vállalkozást indítasz, meg akkor már meg is váltod a világot… Ja, nem a világot, elég lenne, ha magaddal tudnál valamit kezdeni. De nem tudsz.

– Torkig vagyok vele, hogyha a veled kapcsolatos dolgokon kívül bármi is megfordul a fejemben, te nekiállsz hajtogatni, hogy úgysem vagyok képes semmire.

– Miért, képes vagy bármire is a szenvedésen kívül? Mennyi közös van bennetek Ravennel...

– Pontosan annyi, amennyi közös veled.

– Azt csak szeretnéd, bébi.

– Nem, igazából nem szeretném. Na, akkor írunk?

– Összekeversz Kalliopéval.*

– Nekem tök mindegy, nekem nincs szükségem a létezéshez ahhoz, hogy írjanak rólam. Csak szóltam, hogy most rád érek.

– Mily kegyes vagy hozzám, ó, nagyságos úrnőm!

Tovább olvasom!

Az aktmodell

Lia: A következő kis novellában Raven és Chris egy másik világról álmodik. 
Adam: Csak bele ne fulladjatok a nyáltengerbe, oké? Én szóltam.

*

– Egy másik élet megannyi pontján találkozhattam volna veled!

 Gimnazistaként az iskola folyosón, az utcán sétálva, vagy valami lepukkant buliba, ahova eljártam piálni néhány haverommal. Találkozhattunk volna az egyetemen, a hamburgeresnél ahol dolgoztam, vagy egy koncerten, mikor már a bandával játszottam… Ó, az egyetemen! Lehettünk volna lakótársak. Közösen fizettünk volna egy helyes kis albérletet valahol az egyetem közelében. Vagy ha nem lakótársak lettünk volna…

Második félév, anatómia óra. Nagy, kör alaprajzú műterem, tetőablakokkal. A terem közepén egy húsz centi magasságú emelvény, körülötte a rajzpadok.

Geometrikus formák, arányok, csontok, izmok, csontváz, néhány portré, és elérkeztünk az aktokhoz. Négy modellt ütemeztek be nekünk a félévre. Egy idős nő, egy fiatal hölgy, egy vén pasas és egy srác. Az a srác lehettél volna te. Az idős férfivel kezdtünk, eleinte egy kicsit zavarba ejtő volt, de a második szünet után már teljesen megszokta az ember a meztelenséget, semmivel sem volt kellemetlenebb rajzolni, mint egy üvegekből és dobozokból tákolt beállítást. Csak egy modell. Hétfőn és szerdán rajzoltuk a férfit, mindkét nap háromszor negyvenöt perc. A következő héten kíváncsian vártam, hogy ki is lesz a következő modell.

Úgy helyezkedtem a teremben, hogy lehetőleg szemben legyek majd a modellel. A szenet és a ceruzákat már előkészítettem, papír gondosan felcsíptetve a rajztáblára. Már a többi hallgató is megvolt minden előkészülettel. A tanárnő a mobiltelefonján kutatott a modell telefonszáma után, hátha el tudja érni, és megtudakolni a késés okát.

Vártunk.

És akkor beléptél volna te!

Tovább olvasom!