Démonterápia – avagy Adam pszichológusnál 2. rész

A következő alkalommal direkt kicsit korábban érkeztem, mert kíváncsi voltam, hogy kikkel foglalkozik még a drágaságos doktor úr rajtam kívül. Nem szeretem, ha a kiszemeltjeim szerény személyem mellett bárki mással is foglalkoznak, de nagy önmegtartóztatásomnak hála, a dokitól távozó huszonéves leányka életben maradt. Lehet, hogy még huszon sem volt, inkább olyan tizennyolc.

– Milyen érzés egyik ember nyomorából a másikba csöppenni? – kérdeztem, mikor újra kényelmesen elhelyezkedtem a fehér fotelben, és magam mögé gyűrtem a zöld díszpárnát.

– Általában bőven hagyok időt a két időpont között, de néha megesik, hogy összesűrűsödnek a dolgok.

– És nem zavaró? – faggattam tovább, mivel még véletlenül sem válaszolt a kérdésemre. – Egyik percben még egy fiatal lány, utána rögtön egy teljesen másik eset. Hogy lehet ilyenkor átkapcsolni?

– Idővel megtanulja az ember – mondta barátságosan.

– Ha nekem befut egy megrendelés, utána néha még órákig képes vagyok az adott projekten agyalni.

– Most csak a tiéd a figyelmem, ne aggódj! – mosolyodott el.

Telitalálat. Álompasi. Ennyi, kell nekem.

– Hát jó – fészkelődtem a fotelben. – Hogyan tovább?

– Mi az, amiről még beszélni szeretnél? Visszatérhetünk Ravenre, ha gondolod.

– Áh, nem fontos. Most éppen megsértődött, és nem igazán beszélünk. Szerintem az is piszkálja a csőrét, hogy pszichológushoz járok. Soha, semmi sem jó neki, amit csinálok! Pedig most láthatná, hogy tényleg változtatni akarok! Ez azért nagy elhatározás, nem? Mármint azért nem egyszerű, mire rászánja magát az ember, hogy előadjon magáról egy vadidegennek mindent!

– Bizony, ez nagy elhatározás – bólogatott megértően. – Mások a környezetedben hogy reagálnak az elhatározásodra?

– Őszintén szólva? Kiröhögnek, hogy úgysem gondolom komolyan és ez az egész csak egy újabb múló szeszély. Meg hogy úgyis minden pontosan ugyan olyan lesz, mint eddig, az égvilágon semmit sem fogok változtatni a forgatókönyvön.

Tovább olvasom!

Démonterápia – avagy Adam pszichológusnál

Miután kevesebb, mint két nap alatt meguntam majd megsemmisítettem azt a helyes kis világot, amit drága egyetlen Ravenem külön nekem épített, úgy döntötte éppen ideje szakemberhez fordulnom.

1

Kellemes kis irodába toppantam, egy az egyben lehetett volna akár IKEA bemutatóterem is. Fehér és ezüstös fém az alapszínek, hozzá kellemes halványzöld kiegészítők. Fehér szőnyeg, fehér függöny, zöld csíkokkal, fehér fotelek, zöld díszpárnákkal, fehér asztal zöld támlájú székkel… Soroljam még?

Határozottan modern rendelő, mondjuk az ember ennyi pénzért el is várhat némi luxushangulatot. Egy kurvának kedvezőbb az órabére, komolyan mondom.

Jamesre velem ellentétben nem lehet első pillantásra azt mondani, hogy minden nő (és férfi...) ábrándjából kilépett istenpasi. Tipikus északi vonásokkal rendelkezik ugyan, világosszőke haj és kék szem, de messze nem egy skandináv félisten. Sokkal inkább "az  okos az új szexi" kategóriába esik a hosszúkás arcával és a legnagyobb jóindulattal is karakteresnek nevezhető orrával. Viszont az a néhány szeplő az orra körül kifejezetten ellenállhatatlanná teszi a megjelenését! Persze nem véletlenül rá esett a választásom a rengeteg pszichológus közül, az ötven fölötti, szakállas pasik nem vonzottak annyira, hogy kiöntsem nekik a lelkem. Na meg James szőkesége igazán jól passzolt az én fekete hajzuhatagomhoz, amit most megint laza copfba fogva hordtam a régi szép idők emlékére.

Tovább olvasom!

Szappanopera démonokkal

A hátránya annak, ha mindent leírsz, hogy még csak le sem tagadhatod, amikor Adam azt mondja, hogy "Én megmondtam!".

*

2014. december 7.

Adam ritkán boldog. Pláne ahhoz képest, hogy állandóan vigyorog. Ravennek viszont olyan örömet sikerült szereznie Adamnek, hogy olyat már nagyon-nagyon-nagyon rég nem sikerült senkinek.

Ha egy másodpercre is, de sikerült kizárnia Adamet. Igazából külső szemlélőként nem nagy dolog. Ha eszembe jut a Lázálom, akkor eszembe jut az is, hogy mennyire nevetséges ez az egész, és Adam csak egy fasz, és már megint szórakozik mindenkivel, de legfőképp Ravennel… De az a pillanat! Talán egy kicsit tényleg boldog volt. Már amennyire egy elmebeteg boldog lehet attól, hogy… Mihez is hasonlíthatnám. Talán amikor egy nagyobb gyerek csúnya szavakat tanít egy kisgyereknek, aki éppen alig kezdett el beszélni, és a kölyök megállás nélkül mindenre azt a szót hajtogatja. Nem tudom, miért ez jutott szembe.

A múltkori dolog után azt hittem – hogy lehetek ennyire naiv? –, hogy Adam fel fogja húzni magát Raven egyre növekvő erején. Ugyan már, miért tenné? Raven világrengető mutatványát Adam azzal kontrázta, hogy amíg Raven totálisan kifulladva álldogált, Adam állva az ölébe kapta, és nekiállt csókolgatni. Mikor Raven persze azonnal nekiállt hadakozni, amikor sikerült egy kicsit összeszednie magát.

Tovább olvasom!

Fire walk with me

Valamikor réges-régen, egy elpusztított világban.

Gerard:

Csak az tartotta bennem a lelket, hogyha jól viselkedem, tényleg nem fog senkinek sem bántódása esni. Anyának sem.
– Ha minden vágyad teljesítem, nem bántom anyát se – mondtam ki.
– Ez csak rajtad múlik cicafalat… Tudod, igazából őt is megdughatnám. Nézd meg az anyját, vedd el a… ribancot. Régi mondás – vigyorgott.
Amíg csak vigyorog, és nem csillog a szemében az őrület, addig nincs gond – nyugtattam magam.
Megteszek mindent. És nem fog bántani senkit. Össze kell szednem magam.
– Bizony! – vigyorgott, és megcsókolt.
Végül is, eddig is így volt. Csak nem mondta ki konkrétan. Meg akkor még úgy éreztem, hogy szeret. Most is azt mondta, hogy szeret.
– Szeretlek! – röhögött. – Nyugodj meg, vegyél pár mély lélegzetet, és felejtsük el az egész baromságot, ami a nyomikkal volt.
Ha az olyan könnyű lenne!
Adam megköszörülte a torkát.
– Igen. Elfelejtem – bólintottam.
– Na, már csak azon kell dolgoznod, hogy így is legyen! Dolgozni fogsz rajta, igaz? – hunyorgott rám.
– Igen. 
– Elfelejted ki voltál, és csak az én szolgálatomra élsz, rendben vagyunk?
– Igen.
És ennek örömére megyünk anyámhoz. Hát persze, hogy elfelejtem!
 – Ez az első próba édesem! – kacagott Adam. – Menni fog ez, én igazán bízom benned! Hidd el, én sem szeretném a szeretteid halálát. Ja, várjunk csak… Én pont leszarom őket! Szóval csak rajtad múlik. Meg tudod csinálni, igaz?
– Igen.
Meg tudom csinálni. Meg kell tudnom. Nincs választásom.
 – Tökéletesen látod a helyzetet! Gyakorolni fogjuk bőven a dolgot, úgyhogy én biztos vagyok benne, hogy nagyon ügyes leszel! – fecsegte negédesen. – Most pedig had halljam, ki is vagy te?
– Én… én csak a ribancod vagyok.
– Jajj édes, ne legyél ilyen szerény! Ez a világ legnagyobb megtiszteltetése, amiben nincs része csak úgy bárkinek! Te vagy A Ribancom. Adam, a vámpír egyetlen, és pótolhatatlan ribanca. Oké?
– Oké.
– Ez a beszéd! – és finom csókot nyomott a számra.

*

Napjainkban, valahol a világok közti térben.

Lia:
És most állnak egymással szemben.

Adam vigyorog. Vigyorog, mint mindig. Mint öt éve. Mint tíz éve.

Raven, pedig itt van, mert… Talán érdekli Adam. Talán látni akarja. Rég volt már ilyen. Még régebben volt, hogy hallgatott a Gerard névre. Már ha hallgatott rá valaha.

– Na mi van, szívem? – vigyorog Adam. – Én drága, drága, drága egyetlen ribancom. Hát nem hiányzik? Nem? Hány anyádat kell még kinyírnom? Tééényleg! Adrian babának is egészen biztosan van egy anyucija!

Raven nem szól semmit.

És Adam megteszi. Mert megteheti. Egy pillanat alatt átvágja egy negyven év körüli, festettszőke nő nyakát, és most a hajánál fogva lóbálja a kezében.

Tovább olvasom!