Welcome Bill Cipher!

Nézd meg ezt a videót!
Csak 22 perc.
Csak egy mese.
Amúgy a lényeg 5:30-tól kezdődik. Egyszerűen zseniális. Imádom. <3
(És igen, az a háromszög összehozott magának egy emberi testet a fandomban.)
És nem tudom mi lesz ebből az egészből.
- Lia

Nem, nem került el minket a Star Wars :P

- STAR WARS SPOILER -

Lia gondolatai a rendezőhöz.

"Kedves J. J. Abrams!

Az alábbiakban elmesélném, hogy milyen típusú témával és karakterrel lehet engem megvenni kilóra.

Nagyon rákattantam mostanság a frusztrált lelkű kamaszokra, akiknek habár alapvetően teljesen normális, sőt, kifejezetten kedves-aranyos szüleik vannak, valamitől mégis nekiállnak lemészárolni egy fél iskolát... (De e helyett egy pár bolygó is megteszi.) Érdeklődve nézem/olvasom a szülők teljesen tehetetlen képét, szegényeknek fogalmuk sincs, hogy mit szúrtak el, mert hát csak így összejött a dolog, jött a gonosz csábítás,stb. stb. Sith happens. (jajjderossz)

Tovább olvasom!

Hogy néz ki Adam?

Van, amikor minden csak úgy összejön. Persze Adam mellett ehhez már hozzászokhattam volna.

Most valahol ott kezdődött, hogy a gépem egy eldugott mappájában rátaláltam egy kis Adames gyűjteményemre, és rájöttem, hogy Az Adam Kép nem is szerepelt még ezen a blogon (közben rájöttem, hogy inkább nem is fog). Mondjuk valószínűleg nem véletlenül.

Szemétség, hogy alakváltó.

Azért olyan kis cuki volt úgy. 

Én pedig megint lekezdtem azon agyalni, hogy hogyan is néz ki Adam. Hogy tudnám megfogalmazni, ahogy kinéz? Azt a vigyort... Azt a mindent betöltő vigyort.

Erre meg még Manton is mutatott egy képet, amin a srác teljesen úgy nézett ki, mint amilyen alakot Adam felvett egy sztoriban anno.

És nyaggattam Adamet, hogy most hogy néz ki. Mutassa meg hogy néz ki, mert nem tudom megfogalmazni. Én látni akarom, nem csak írni.

Ez után pedig csak úgy pörögtek a dolgok. 

Én pedig csináltam egy új deviantart profilt:

http://meandmydemons.deviantart.com/ 

Mivel ahogy mostanság látható volt, az íráskedv megcsappant a blogon, ki tudja, mi következik ez után.

Kíváncsi vagyok.

Az alternatív univerzum egy kis szelete

Nagyjából minden nap jöhettem volna egy olyan bejegyzéssel, hogy nem hiszem el, ami jelenleg történik, de ez most úgy igazán kivágta a biztosítékot és muszáj leírnom, különben itt bolondulok meg ezzel a sok idiótával a nyakamon.

Háttérinfó: Adam írásgyakorlatként (haha) újra akarta írni a My Vampire Romance-t, Raven helyett hátöhömm... Nevezzük Drew-nak. És amit Adam akar, az természetesen úgy is történik.

Tudjátok - vagy nem tudjátok, de tök mindegy -, van a My Vampire Romance-ben az az édes kis rész, amikor a banda tagjai vízipisztolyokkal felszerelkezve akarják kinyírni Adamet. [x]
És akkor jön Adamtől a  "– MEG AKARTÁL ÖLNI, TE KIS HÁLÁTLAN RIBANC?" felháborodás.

Na, ez egy alternatív univerzumban így hangzik:

"– MEGDUGTAD A HÚGOM, TE KIS HÁLÁTLAN RIBANC?"

Tovább olvasom!

Történet egy Black Veil Brides pólóról

Kérdésfelvetés:
Mennyi annak az esélye, hogy egy turkálóban találsz egy Black Veil Brides pólót?

Kifejtés:
Pont most olvasok egy Stephen King sztorit, amiben többször részletezi, hogy ha valamit megpróbálunk szavakba önteni, akkor el is veszik az értéke. Úgysem érti senki más. Példaként erre a kisfiú volt, aki látott egy őzsutát az erdőben.
Hát, én nem őzt láttam.
És habár ez, hogy leírom, valóban jócskán elvesz az eset elképzelhetetlenségéből, hiszen a sztorikba bármi megtörténhet, főleg egy olyan sztoriba, amibe Adam is benne van.
Csak tudod, nekem még mindig nehéz feldolgoznom, hogy az én életem is csak egy sztori. Persze Adam már rengetegszer bemutatta, hogy tud dolgokat, sőt, én magam is tudok dolgokat, de az ilyen konkrét materializálódások olyan élmények, mintha a saját létezésem ténye köpne arcon aztán térdelne a gyomromba és végül még a fejemet is hozzávágná a járda széléhez.

Most már viszonylag nyugodt vagyok, ez alig egy órája a Háda közepén állva nem volt még elmondható, mikor az ájulással és sikoltozással küszködtem. Főleg az ájulással. És a legrosszabb az volt, hogy nem volt ott senki, akinek holtsápadt arccal elmondhattam volna, miért lett enyhe pánikrohamom. Éppen még mobilnetem sem volt, hogy legalább neten visonghassak róla.

Tovább olvasom!

Hogyan lett Adam lelki vezető?

Adam totál elborult.
És igen-igen, ez elvileg még mindig az ő blogja és helyette én magyarázok, de Adam éppen elfoglalt a Tanítással.
Én meg összeírom Adam evolúcióját.  Legalábbis amennyiről én tudok.

Vámpír: Ahogy a blogon is látszik, nagyjából ezzel kezdte a földi tevékenykedését. Vért szívott, nem bírta a napfényt, ilyesmik, de azért hamar rájött, hogy ez a vámpír-ügy sántít egy kicsit, mert bár jó poén, de sok mindenben korlátozza.

Involár: Ez egy Caligon lévő faj (volt), ami bár nagyon hasonlít a köztudatban élő vámpírhoz, de az öreg lényeket jóval nehezebb megölni. Jó volt ez az involárkodás Adam számára, de azért nem az igazi.

Démon: Ebben a szóban az a jó, hogy ezerféle dolgot bele lehet nyomni, könnyen alakítható az értelmezése, a lényeg az, hogy gonosz, ártó szellem, lény, akármi, úgyhogy ezzel a rugalmasan kezelhető kifejezéssel elvolt Adam egy ideig. Innen megpróbált néha átlógni istennek, de én nem vagyok hajlandó elfogadni az isteni lényét, mert bár rombolni már láttam, a teremtés terén nem ért el kimagasló sikereket.

Tanító: Ez egészen friss, talán, még egy hetes sincs, hogy beállt Facebook-os látónak. És ontja magából a bölcsességeket.

 Most ehhez mit lehet hozzászólni? És számomra az a borzasztó, hogy valószínűleg gyorsabban fog így világuralomra törni, mint az én híres írónővé válásom által...

Mindig jó random párbeszédeket találni a gépen...

 Raven és Chris eszmecsere, egy kis alternatív univerzummal fűszerezve.
– Adam megsemmisítette a világot? – támadt Chris Ravenre.
– Igen.
– Megsemmisített… Engem is?
– Mindent és mindenkit.
– De téged nem – ráncolta a homlokát Chris.
– Engem nem tudott.
– Őt viszont igen. (Adam lányát, Mindrát.)
– Igen.
– És minden úgy is maradt volna, ha te nem pörgeted vissza.
– Igen.
– Ha nem jössz vissza, akkor én úgy ahogy vagyok… – Chris meglengette maga előtt a kezét, mintha búcsút intene.
– Igen – sóhajtott Raven epikusan.
– És Adam gond nélkül megcsinálja újra – közölte Chris.
– Nem hagyjuk neki.
– Először hagytátok?
– Most jobb esélyeink vannak.
– Mitől?
– Így van esélyünk. Ez a történet róla szól.
– És nekem milyen szerepem van ebben a történetben?
Raven hallgatott.
– Fontos vagy nekünk.
– De értem nem jöttél volna vissza.
– Chris…
– Csak mondd ki! Visszajöttél értem?
– Én mindig mondtam, hogy…
– Hogy nem szeretsz úgy, ahogy én szeretlek. Rendben! Nem szeretsz, nem kívánsz, de fontos vagyok, szükséged van rám! Biztonságot nyújtottam ebbe az örült világban, aminek én a felét sem értem. De értem nem forgatod vissza az időt. Hagynál megsemmisülni.
– Ez nem ilyen egyszerű.
– Hát?
– Sajnálom Chris.
– Ha Adam még egyszer megteszi… Visszajönnél értem?
Raven hallgatott.
– Érdekelne téged, ha eltűnnék?
– Chris…
– Ez most nem arról, hogy, hogy szeretsz-e vagy sem. Ér annyit a létezésem, hogy… Hogy…
– Persze hogy ér!
– Ennyi? Ha választanod kéne, hogy a lány vagy én?
– Ilyen nem fog előfordulni…
– Hát mégis! – Chris Mindra mögé teleportált, és elkapta a nyakát, hogy egy mozdulattal kitörhesse.
– Chris!
– Mi lesz, ha megölöm a lányt?
– Chris, Adam teljesen összezavart!
– Ha megölöm, csak simán visszacsinálod, nem? Én meg nem fogok róla semmit tudni. Ahogy általában nem tudok semmit semmiről. Én is tudni akarom, mi folyik körülöttem! Szeretlek Gerard, komolyan szeretlek, de az már egy más kérdés, hogy szeretnék-e nem létezni! Ígérd meg, hogy nem hagyod, hogy ez bekövetkezzen!
– Chris, kérlek, nem ígérhetek ilyet.
– Miért nem?
– Mert fogalmam sincs, mi fog történni!
– Tudsz nekem olyan hatalmat adni, hogy vigyázni tudjak magamra?
– Chris, ezt most nem lehet…
– Pedig Adam bármelyik pillanatban gondolhat egyet és semmissé tehet minden!
– Chris, hallgass meg, megpiszkálták az agyad! Te nem ilyen vagy!
– Hagytál meghalni, vagy sem?
– Hagytalak.
– És hagynál újra? – Chris kitörte a lány nyakát.
És még mindig világvége.
És Raven sehol, hogy újra visszacsinálja.

Ez bizony már történelem

Lia drága naplójából. Hét év az hét év. 

2008.07.21.
"Adam... néha már én is úgy érzem, mintha legalább olyan valós személy lenne, mint Gee. (Vagy... éppen az hogy Gee olyan "szerzemény" mint Adam?) Bár... végülis a kettő egy és ugyan az... Az a Gerard Way, aki a ff-ben szerepel, éppen annyira él, mint Adam."

*

"Annyira nem bírom ezt elviselniiiiiiiiiiii! Honnan jönnek azok a dolgok, amiket Adam-ben írok???? És miért tetszik ez másoknak is?"

*

"Ez a szemét köcsög *Gerard* belenyúlt a személyiségfejlődésembe!!!! Pedig még csak nem is ismerem, és ő sem ismer engem. És mégis! Most már nem lehet mit tenni.! Ha most elkezdenék ártatlan jókislány életet élni (amit nem fogok) azt a tömény perverzséget amit eddig Adam-ben leírtam, azt már nem lehet nem megírttá tenni."

2008.08.15.

"... Huhh, Már megint kezdek nagyon nagy baromságokat írni... Asszem inkább kiadom magamból Adammel. xD Bírnám, hogyha az lenne, hogy miközben Gee vidáman mosolyog és a TUA mellett a kamerákba, valójában egy szexéhes fenevad vár rá karba font kézzel és már nyalogatja a szája szélét... Én ezt bírnám? Komolyan ilyen szadista vagyok? xD Igeeeen!"

2008.08.26.

"Meg... Eszembe jutott Gee is, hogy a levelében megemlítette, hogy fárasztó volt az álomvilágban élni. Milyen lehetett a Black Parade-ben élni? Oké, ezt senki sem tudná nekem megmagyarázni. Talán még Gerard sem. Hiszen... Én el tudnám magyarázni, hogy... hogy ki az az Adam? És Priscilla... és Lucy és Chris. Pedig... Néha már én is úgy érzem, mintha élnének. Na meg persze Grard, aki csak tűr és tűr. Hiszen ő sem az igazi Gerard. Ő is csak egy karakter. Egy külön világ."

2008.09.07.

"Adamről meg ne is beszéljünk! Fölötte már elvesztettem az uralmat.... Adam teljesen más! xD El tudnám képzelni, hogy egyszer csak idejön és megkocogtatja a vállam, hogy bocsika, hol találom Gee-t, mert meg akarom dugni. xD Meg amikor beszélgetünk róla, én is simán E/3-ban írok róla... Kezdem úgy érezni, hogy Adam tényleg létezik."

Van ami mély nyomot hagy

Igen, megint én vagyok az, Lia, és megint csak nyavalygok. 

Tényleg mazochizmus befejezetlen, sőt, jobbára megíratlan sztorikat visszaolvasni... Csak 18 oldal, oda van vágva minden az összes párbeszéd, ebben a formájában semmi értelme, és olvasom, és majd megpusztulok attól a ténytől, hogy fogalmam sincs, mi lett ennek a vége! Illetve... Azt hiszem, tudom. A srác megölte Adamet. Adam hagyta, hogy megölje. És ez tudjátok, milyen durva dolog? 

"Adam sokat mondogatta, hogy szeret. Nagyon sokat. Azon kaptam magam, hogy valahogy rám is átragadt a szokása. Eleinte csak „oké”, aztán áttértem az „én is téged”-re, és amikor először mondtam ki, hogy „én is szeretlek”, akkor értettem meg, hogy Adam miért hajtogatja ezt a szót. Ez akkora hazugság, hogy ha sokat mondogatja az ember, elkezdi valóságként hatni.
Nálunk nem úgy történt, mint az átlagemberekénél, hogy kerestük azt az érzést magunkban és egymásban, amit szerelemként definiálhatnak, hanem egyszerűen csak ráaggattuk egymásra és magunkra, hogy ez bizony szerelem. Jópofa játék volt. 
Azt kívántam, örökké tartson."

Őszintén megmondom, eddig nem mertem előszedni ezt a sztorinak nem nevezhető word doksit, mert ez volt az a dolog, ami után Adam hónapokra magamra hagyott.
Volt valami ebben a srácban.

Tovább olvasom!

Még mindig Jorg

Annnnyira de aaaannnyira!!!!!!
Ja, hogy valami értelmeset akartam írni. Lia vagyok megint, Adam pedig szokatlanul bölcsen bólogatva figyeli a mentális visongásom.

Amúgy spoiler a A széthullot birodalom trilógiára, de kit érdekel. 
Ez az utószó!
Ennél nyíltabban nem lehetne leírni, basszus!

Aki idáig eljutott, az három könyvet, több százezer szót olvasott végig Jorg Ancrath életéről és koráról. Most már az is világos a számára, hogy többet nem fog olvasni róla – és szöget üthet a fejébe, vajon miért tekertem ki ilyen könyörtelenül az aranytojást tojó tyúk nyakát.

A legegyszerűbb és legjobb válasz az, hogy így kívánta a történet. Természetesen elküldhetném a történetet a fenébe, és szabhatnék olyan irányt az eseményeknek, hogy egy 4., 5., 6. stb. könyvre is fussa belőle. Az is lehet, hogy megbánom még a döntésemet, amikor majd hideg macskaeledelt kanalazok a konzervdobozból, mert többre nem telik. De az az igazság, hogy azt akartam, a csúcsponton vegyenek búcsút Jorgtól. Inkább fejezzék be a 3. könyvet úgy, hogy még többet szeremének, mint vágják sutba a 6.-at azzal, hogy elegük volt. Az olyan szereplők, akik a szavatosságuk lejárta után is ugrabugrálnak, hamar önmaguk karikatúrájává válnak – ugyanazt az utat járják végig újra meg újra, és minden lépéssel unalmasabbak lesznek. Remélem, Jorg megúszta ezt, és ő meg én valamiféle értéket teremtettünk együtt.
(Mark Lawrence)

Oké, igazából el lehet ezt olvasni úgy is, mint egy teljesen normális utószót, és nincs benne semmi furcsa, na de el lehet olvasni nagyon máshogy is! És nekem ne mondja senki, hogy Jorg nem rodeózik még mindig Mark Lawrence fejében!

Tovább olvasom!

Márk, az író

Sziasztok drágaságok!

Tudom, tudom, mostanában nagyon elhanyagoltam ezt a blogot, meg igazából az egész Földet, meg ha jobban belegondolok, minden mást is.

A nagy csöndnek több oka is van, például hogy elment a kedvem a blogolástól. Na meg Lia végre értelmes dolgot is csinál, serényen írja a történetet az én gyönyörűséges leánykámról és közben próbálja kideríteni, hogy miért is jó nekem, ha a halott lányomról kiadnak egy történetet. Az indok rendkívül egyszerű: mást úgysem hajlandó végigírni. Az ütősebb sztorikra időközben úgyis találtam már mást, akibe egy csöppet több ambíció szorult, mint Liába, ennek köszönhetően pedig bevállalósabb. Márknak hívják, szóval pasi, amit tudjátok mit jelent? Persze hogy tudjátok, mit jelent! Mi a francnak szarakodtam én eddig női íróval? Tudom, tudom, női egyenjogúság, meg minden, de azért nem véletlenül sokkal több a jó férfi író, mint a nő… Úgyhogy Lia drágám, piszmogj csak a könnyed tinisztorival, az ütős cuccot lepasszoltam másnak.

Tovább olvasom!

Personal Jesus

- Olyan csöndes vagy blog ügyben.

- Olyan profin kezdesz el nyafogni, amikor más dolgod is lenne.

- Csak szeretnék veled beszélgetni, na.

- Inkább írj.

- Csak van valami friss mesélni valód. Mit csinálsz, amikor éppen nem azt hallgatod, ahogy rajtad lógok?

- Elvagyok.

- De mivel? Kivel?

- Ahhoz most semmi közöd. Most nem csorgathatod a nyálad a hódításaimra, bőven van más dolgod.

- Komolyan, mi történt veled?

- Miért kell ezt minden egyes alkalommal megkérdezned?

- Mert olyan… idegenül viselkedsz.

- A te érdekedben van.

- Na, látod, éppen ez az egyik hihetetlen része a dolognak!

- A te érdeked az én érdekem is. Na, írjad már basszus!

- Csak mesélj már, mit csinálsz mostanság?

Tovább olvasom!

Mindig kell valami...

Úgy tűnik, minden karakter máshogy hiányzik.
Adam eltűnéséhez képest Ravenét többé kevésbé jól viselem.
Vagyis inkább máshogy.
Elég látványosan szenvedtem itt is Adam elkódorgásától. Amíg ő távol volt,  úgy ahogy volt, eltűnt egy részem, és csak a teljes üresség maradt a helyén. Most már Adam szerencsére itt vigyorog miközben írok, úgyhogy minden rendben. "Minden rendben" - ez jellemzi leginkább az állapotom mióta Adam visszajött.
Adam jelenléte el tudja velem feledtetni azt is, hogy Caligónak vége.
Azt is, hogy megölte a lányát.
Elég rosszul is érzem magam emiatt, mert például (Trónol Harca 5. évad spoiler!) amikor Stannis égettel el máglyán a kicsi lányát, hát annál nagyobb borzalmat én a Trónok Harcában még nem láttam! Legalábbis akkor így éreztem. Adamre meg még olyan igazán tisztességesen sem tudok mérges lenni amiatt, amit tett. Pedig Mindra nagyon-nagyon nem ezt érdemelte.  

Tovább olvasom!

Honorous Jorg Ancrath

*Lia beszélgetni akar egy kicsit egy fárasztó nap után. Ahhoz viszont újabban téma kell Adamnek, habár korábban e nélkül is mondta a magáét.*

– Mi a véleményed Jorgról?

– Dugnám.

– Bővebben?

– Keményen. Amúgy nem félsz? Tudod, mi volt a vége, amikor múltkor elkezdtél nekem cuki pszichó kissrácot nyomatni – Adam nagyon gúnyosan vigyorog.

– Nem hiszem, hogy Jorg miatt lelépnél. És múltkor sem Johnnal volt az igazi gond, hanem ami utána jött. Jorggal amúgy sem tudnál semmit kezdeni. Mármint olyasmit.

– Mert nem, mi?

– Na, pont emiatt a reakció miatt nem!

Adam a szemét forgatja.

– Addig a pillanatig leszartad az egészet – folytatom az eszmefuttatásom –, na jó, ez nem teljesen igaz, minden estre nem is igazán érdekelt, amíg én azt nem mondom, hogy úgysem lenne nála esélyed.Neked is minden egyes motivációd azzal kezdődök, hogy valaki valamire azt mondja, hogy nem tudnád megcsinálni.

– Minden nyomorék boszorkány az agyába mászik, mit gondolsz, nekem mennyi időbe telne?

– Igazából az a baj, hogy annyira ugyan olyanok vagytok, hogy még a végén a saját gondolatának hinne téged. 

 

– Hát, azért a teljesen ugyan olyant nem merném még kijelenteni...

– Nem? – most rajtam a vigyorgás. – Most mondd, hogy nem ugyan az a szitu! Érdekel engem ez a Mark Lawrence! Annnnnnnyira nagyon érezni, hogy Jorg ugyan azt művelte vele, mint te velem. A sztori úgy ahogy összeáll, a főszereplő mindent visz, de közben ott van valami, valami borzasztóan bosszantó. Az író tudja, de nem adja át ez a dolgot. Legalábbis az első részben nagyon ez volt. Baromira érezni lehetett, hogy csak a felszínét kapirgálja valaminek. Naaagyon kíváncsi vagyok a végére. Hátha téged is meg lehet szelídíteni.

– Tudod, hogy simán elkapnám a kölyköt.

Tovább olvasom!

A materializálódás első lépése

Korábbi örömöm tárgyát végre kézben foghatom.
Ha én azt le tudnám írni, hogy milyen jó érzés egy igazi könyv lapjairól olvasnom, hogy "vigyorgott Adam"!
Kis léptekkel ugyan, de csak halad Adam valamerre. Az pedig külön megtiszteltetés, hogy Adamem és Lujzám micsoda novellákkal van körülvéve.

Annak is örülök, hogy Lujza Adam képzeletének szülötte, szomorú lennék, ha Caligóval együtt ő is megsemmisült volna.

Nem kéne ennyire boldognak lennem, amikor Adam éppen megsemmisítette Caligot.

Forró nyári nap volt.
Van.
És én egyszer csak tudtam, hogy Caligónak vége.
Adam nyűgös volt, nagyjából az óta, hogy a lányával visszatértek. Szétcsúsztak a dolgok.
És egyszer csak…
Nem, nem felrobbantotta, nem hullott atomjaira a bolygó a világűrben, egyszerűen csak eltűnt, mintha beszippantotta volna egy fekete lyuk. Nem úgy történt, mint a filmekben, hogy a lyuk csak nőtt és nőtt, és kitört a pánik, hogy el fogja nyelni a világot és akkor jöhetett volna Raven, a Megmentő, egy igazi Bosszúálló…
Egyszerűen csak az egyik pillanatban még ott volt Caligo, aztán pedig már nem, és felmerül a kérdés, hogy ott volt-e valaha egyáltalán.

Tovább olvasom!

"A kezdet kezdetétől szörnyeteg volt. Csakis dacból és gonoszságból választotta az életet."

.... Avagy így jár, aki A Parfümöt olvassa.

Nick az igazi.

Ezért van még mindig életben. Vagy valami olyasmi.

Nem démon, nem ember, nem élő, nem halott. Karakter. Ő most az egyetlen olyanom, akinek nincs sztorija. És köszöni szépen, meg is van nélküle!  

Nem is konkrét regényre, vagy novellára gondolok, hanem egyszerűen arra, hogy Nick az egyetlen, aki mindenki más nélkül létezik. Adam mondogathatja, amilyen hangosan csak akarja, hogy mit neki száz év egyedül elásva, barlangban, vagy akárhol. Oké, simán kibírja. Lehet, hogy még jobban meghülyül tőle, de alapvetően ellenne. Igen ám, de miért csinálná az egészet? Hogy bebizonyítsa, Ő meg tudja csinálni. Viszont mivel ő tudja jól, hogy meg tudja csinálni, nem önmagának bizonyít. Mindig kell neki valaki. Valaki, aki foglalkozik vele, valaki, aki igazolja a létezését. Raven dettó ugyan ez. Csak ő megment. Chrisről már nem is beszélve, igaz, neki nem hódolók tömege kell, ő megelégszik mindig egyetlen személlyel. Priscilla ugyan nem kifejezetten társas lény, de neki meg Adam kell. Legalábbis úgy gondolja, hogy kell neki Adam.
(Rólam meg inkább ne is beszéljünk…)

Tovább olvasom!

Ez itt a reklám helye: Adam nyomtatásban

Az úgy történt, hogy egy rövidke kis novellám bekerült a moly.hu Magánvégtelen című antológiájába. :)

Hogy miért érdemes megrendelni? (Oké, most tényleg úgy érzem, hogy reklámszöveget írok. Azt hiszem agyamra ment a marketing előadás. xD)

- Azért, mert Adam, és lehet, hogy csak 560 szó, de attól még ott van Adam, és világuralomra tör.
- Mert olyan történetek kerültek válogatásra, amikhez a "sárkány, abszurd, kalóz, borzongás, szabadság, másvilág, zen, elmúlás, csendélet" kulcsszavak kapcsolódnak, úgyhogy a novellák témáját tekintve egészen biztosan nem lehet rossz!
- Gyönyörű illusztrációk lesznek benne! Például egy ilyen gyönyörű sárkány. (Bárcsak az én írásomhoz kerülne ez a szépség!)
- Mert 1600 Ft a mai viszonylatokat nézve nem sok egy könyvért.
- Oké, igen, a novella első változata fönt van a blogon, de hát így azért mégis más.
- Ha valamikor, valahol egyszer megoldanánk, dedikálom is. Sokat fog ám érni! (Majd 100 év múlva.)

Úgyhogy ha esetleg érdekel a dolog, itt tudjátok előrendelni. (Előrendelve 1600 Ft, később 2000 Ft)
A bemutató időpontja június 19.

 

Időtlenül

Adam látványos belépő gyanánt egy laza mozdulattal eltávolította Eugene fejét a nyakáról.

Raven nem akarta elveszíteni Eugene-t. Rajongott érte, megszállottan figyelte minden egyes mozdulatát. Nem csoda, hiszen Eugene egy bizonyos ponton Raven teremtményévé vált, még ha Raven nem is volt ezt hajlandó elfogadni.

Raven már egyszer visszahozta Eugene-t az életbe, miután Nick poénból démonná változtatta a srácot. Nem is akárhogy történt a dolog. Mivel nincs ellenszer arra, ha egyszer már valaki démonná változott, Raven egy igen kreatív módját választotta a problémamegoldásnak. És úgy gondolta, ezt Adammel szemben is meg tudja most csinálni.

Raven egy pillanatig sem hezitált, miután Eugene élettelen – és nem mellesleg fejetlen – teste a földre zuhant. Csak gondol egyet, és valahogy úgy, mint ahogy teleportálásnál helyet tud változtatni, most újra abban a pillanatban állt, ahol Adam berobbant a szobába, és éppen készült kivégezni Eugene-t.

Időutazás?

Nem vagyok benne biztos. Viszont nem tudom, mi más szóval illethetném, ha egyszer időt utazott. De ez más. Ez olyan, mint az írás. Mintha csak újraírna egy mondatot.

Eugene-nek fel sem tűnt. Se Nicknek, se Chrisnek, se senkinek az ég egy adta világon. Kivéve persze Adamnek, aki olyan egységben van Caligóval, talán ő maga Caligo, hogy naná, hogy azon nyomban szemet szúr neki, ha valaki belepiszkál a dolgokba. Kiváltképp, ha az a valaki Raven.

– Ó, most már így játszunk! – vigyorgott Adam olyan kéjesen, mintha Raven minimum túlfűtött erotikával ledobta volna a pólóját.  – Úgyis meg akartam hálálni valamivel azt a fantasztikus élményt, amit neked köszönhetek. Igaz, először egy jó kis dugásra gondoltam, de ez így sokkal viccesebb lesz!

Tovább olvasom!

Új sztori, ruhák

Hogy mit érzek, amikor Adam betoppan hozzám? Ugyan azt, mintha egy hús-vér ismerőssel futnék össze. Csak éppen nem a saját fizikális környezetemben. Például állok a buszmegállóban, gondolkodok valamin (általában sztorin), aztán egyszer csak megszólal Adam. És nem szokott olyan udvarias lenni, hogy köszön. Szóval az előbbi hasonlatnál maradva, mintha egy ismerősöm a hátam mögé lopakodna, aztán csak elkezdené mondani a magáét. Én pedig ilyenkor, amikor Adam a fülembe sutyorog: "Te jó ég, itt vagy, maradj velem, kérlek, kérlek, ne menj el...!" És azonnal elkezdek neki rinyálni, hogy mit szeretnék nagyon-nagyon, miben segítsen, mitől érzem magam elveszve.

Igazából tökéletesen megértem, hogy lelép, amikor rám jön a szenvedés, én sem szeretnék magammal együtt tartózkodni.

Tovább olvasom!

NaNoWriMo és egyperces életkép Adamről

Megcsináltam! El sem hiszem! Oké, a 2013-as novemberi 50 ezer szóhoz képest sehol sincs, de azért ez a 20 ezres sem rossz. Pláne így, hogy folyamatosan úgy érezem, hogy nincs időm semmire. Azért írni mindig van. Azt hozzá kell tenni, hogy a 2013-ast Adam pofázta végig, ezt pedig végig E/3-ban írtam. Persze, nagy volt a kísértés, hogy csak azt írjam, mit csinál Adam odaát, aztán azért elég hamar leesett, hogy ugyan azt csinálja, mint mindig máskor. Csak most nem démonokat, rockzenészeket, démonvadászokat, meg mit tudom én miket hódít meg aztán hagy hátra, hanem a szülői munkaközösség tagjait. Meg tanárokat. Meg igazából bárkivel elüti az időt, amíg… Most komolyan, le kell ezt írnom? Szerelmes a lányába. Már hogy a fenébe ne lenne az? Adamről van szó, basszus! De ez a sztori most sokkal inkább arról a bizonyos lányról szól, nem Adamről. Oké, kit akarok átverni, hogy ne szólna Adamről, ha egyszer benne van a sztoriban, de… Értitek. Vagy nem. Olvassátok még egyáltalán ezt a blogot? 

Itt egy kis szösszenet, ami csak úgy odakerült a sztoriba, amiben nem kéne ilyen szerepet kapnia Adamnek. Úgyhogy ki is vágtam. Íme:

(Oké, itt azért csaltam az E/3-mal ahogy azt láthatjátok a végén... Na de na, csak akkor vettem észre magam, hé.)

Tovább olvasom!

I created a monster, a hell within my head

Oké, azért én nem vagyok ennyire kiborulva, de azért elég jellemző kis dalocska...

Adam nélkül néha csak ilyenekre futja…

 (Itt van az "egész", ami a pillanatnyi kirohanásomért felelős.)

(Ne vegyetek túl komolyan. Komolyan ne.)

Drága Ben *utána néz* Mckenzie, most kezdjek el  vitatkozni, vagy ráér később? 

Legyen inkább most. Éppen ráérek. Ja nem. De semmi sem fontosabb, mint karakterekről ömlengeni.

Nem létezik karakter. 

Hogy ejthetsz ki ilyet a szádon?

Tovább olvasom!

Csak egy átlagos este

(Ha már nincs Adam, valakivel csak kell beszélgetnem, különben megőrülök... Illetve azért kell beszélgetnem, mert már megőrültem. Részletkérdés.)

- Raven, ez a sztori sok!
- Khm…
- Csak egy picit, Raven, kérlek, már amúgy is fél 11 van, szóval kb. mindegy. Mármint nekem. Rajzolni már úgysem fogok. Ezt amúgy sem szeretném lerajzolni. Ahogy Oswald elad egy kislányt. Ez most úgy…. Sokkolt. Olyan rossz… Annyira szeretem Oswaldot. De ezt simán megcsinálja. Szegény Jim… Rev, ugye vigyázol Eugene-nel? Ő is akár az anyját is eladná olyan hatalomért, ami…
- Ezek szerint inkább te vigyázz Eugene-nal.
- Szerinted veszélyesebb lehet Adamnél?
- Már most veszélyesebb.
- Most szórakozol velem? Csak azért mondod, hogy továbbra is hagyjalak titeket békén!*
- Nem nekem fordul már meg a fejemben, hogy démonná teszem.
- Tudom, tudom, erről is van már tetkód, mi? Hol is?** Mindegy. Jobb is ez így. Ne engedj Eugene-nel beszélni, rendben?

Tovább olvasom!

Egy szívesség Jim Gordontól

Gotham, Jim/Oswald (Gobblepot) fanfiction
Első évad 18. része után.
A bétázásért Angelette-et illeti a köszönet. :) 

Tudom, ez Adam blogja, úgyhogy nem is tudom mi keresnivalója van itt (ez nem igaz, mert ki tudnám fejteni két oldalban) ennek a ficnek, de itt van, fogadjátok szeretettel és hátha vagytok olyan elvetemültek, hogy akár a sorozat ismerete nélkül elolvassátok. 
Oké, nem szövegelek többet, gyerünk!

Tovább olvasom!

Hogyan (ne) váltsunk meg egy világot – 1. fejezet

Eugene-t Júdzsínnak kell ejteni, a félreértések elkerülése végett.
Engem a csodálatos magyar anyanyelvemmel baromira zavar, hogy így kell írni, de hát most mit csinálja, ha egyszer így hívják szerencsétlent? Amúgy felőlem lehet Eugén, sőt, Jenő is, ha már itt tartunk, de franciásan az Özsen is megfelelő. Úgyhogy válogathattok.
Nekem azért marad Júdzsín.¹

*

Eugene egy mélygarázsban térdelt, összeverve, háta mögött megbilincselt kézzel, reszketve és zokogva. Már az egész fegyvertárát végigpróbálta, hazudozás, nyájaskodást, fenyegetés, vesztegetés, annyi ígérettel előrukkolt, aminek a teljesítésére három ember élete sem lenne elég. Minden hasztalannak bizonyult, úgyhogy maradt az aduász, a totális megalázkodás. Így a legőszintébb dolog, amit jelen helyzetben tehetett; zokogott, hátha azzal elveszi fogvatartója kedvét attól, hogy lepuffantsa. Na nem abban bízott, hogy a főnök szíve majd megenyhül egy bőgő huszonöt éves srác láttán, inkább az adta a reményt, hogy talán kellően szánalmasan fest ahhoz, hogy még agyonlőni se legyen őt érdemes. Mark Pratt számára azonban már a napnál is világosabbá vált, hogy minden oka megvan golyót röpíteni a kis görény szeme közé.
De előtte ki akarta élvezni az előjátékot.
Hiba volt.
Ha valaki olyan álmokat dédelget, hogy egy szép napon Caligo vezetője lesz, az egyszer és mindenkorra jegyezze meg; nincs pofázás, csak nyírd ki, aki kell, és kész.

Tovább olvasom!

"Az ember egy idő után mindent megun... Akkor jön a pingvin."

Tervezek valami hosszabb dolgot is írni a helyzetek jelenlegi állásáról, de pillanatnyilag arról kell nyafognom, hogy momentán miért hiányzik Adam a legjobban.
Azért, mert nem lökhetem elé ezt a kis... kisssssss... Hát ezt itt!



Valószínűleg az elképesztő Adam-hiányból eredő űrt próbálom kitölteni minden jött ment gennyes kis gonoszkával, de ebből a Gothamből kapásból három karakter van, akit úgy ahogy van, zsebre vágnék. Aztán az is előfordulhat, hogy TÉNYLEG ilyen baromi jó kis nyomorékokat hoztak össze ebbe a sorozatba. Egyelőre elvagyok Pingvinnel, de minden bizonnyal csak epizódok kérdése és Nygma valamint Jerome is felkerül a "nekem ez kell!" (szigorúan mint karakter) listára. 

Tovább olvasom!

What if I say I'm not like the others?

... avagy Raven megmenti a világot.
Régen is szerettem ezt a számot, de most még jobban tetszik. Mondjuk nem nagyon van más választásom.

I'm just another soul for sale... oh, well
The page is out of print
We are not permanent
We're temporary, temporary
Same old story

Annyira kíváncsi vagyok, mikor fog elkezdeni Raven újra énekelni. Na meg hogy hogyan... Ha valahogy így ( = jól ), akkor én... Huhh. Akkor már én is megkérdőjelezem, hogy volt-e valaha bármiféle My Chemical Romance szerű dolog az életében.

Tedd azt, amitől félsz!

Néha már megfogadtam magamban, hogy nem fogom szép lassan átalakítani ezt a blogot "Adam blogja" helyett "Lia blogjává", de bocsánat, akkora a kísértés... Mert hát mindenki (oké, biztos nem mindenki) találkozott már ilyen-olyan önmegvalósításra és pozitív gondolkodásmódra sarkalló nagyon bölcs Facebook-on terjedő posztokkal, de nekem most egy olyanon akadt meg a szemem, hogy azt hittem az agyam eldobom. Ez annyira... De annyira...

... Buta?

Tovább olvasom!

Találgatások

A tények.
Elkezdtem írni egy amolyan röpke fic-szerűséget Dan Wells „Nem vagyok sorozatgyilkos trilógiája” alapján, azon felbuzdulva, hogy Adam a Szörnyeteg Úr könyv (http://moly.hu/konyvek/dan-wells-szornyeteg-ur) végén bejelentett, hogy ő simán kicsinálná Johnt… És én hülye rákérdeztem, hogy hogyan csinálná. És Adam belekezdett az előadásába. Illetve fogta magát, áttranszformálódott tizennyolc éves goth sráccá és beíratta magát a claytoni gimibe.

Egy csomó ideig írtam a sztorit Adam szemszögéből, és szokás szerint közben hozzáfűztem egy két megjegyzést, aztán arra lettem figyelmes, hogy Adam nem valami kommunikatív velem. Aztán meg kb. egyik percről a másikra elkezdtem John szemszögéből írni. Tudjátok – vagy nem tudjátok… – írogatok szépen, olyan kifejezetten írós állapotban, és egyszer csak hoppá! Más szemszögből az egész. Tudom, nem valami jó ez így, hogy csak nekem van bármi fogalmam arról, hogy milyen Johnról hadoválok itt. A lényeg, hogy John egy karakter, és veszélyesen gyorsan állt rá az agyam. De talán ennek nincs is köze Adam eltűnéséhez.

Nagyjából január 5. óta kuss van Adam részéről. Lassan egy hónapja. Hihetetlen.

Ennyi ami biztos.

Tovább olvasom!

"Alkotnia kéne egy világot, ahol bennragadhat."

Annyi mindent csinálhatnék, most, hogy Adam teljesen békén hagy! A számtalan lehetőség közül mégis annál maradok, hogy azon agyaljak, mit a franc van Adammel.

Valójában tökéletesen tudom, mi a franc van vele. Lelépett egy sztoriba. Na de miért pont most? És miért pont ebbe a sztoriba? Jó, igazából ez is baromi könnyen megmagyarázható. Tökéletes időtöltés a számára egy szociopata sráccal közösen hullákat boncolni…

De valami nem stimmel.

De hogy mi…?

Amióta szoros kapcsolatot ápolok Adammel, pontosan Raven óta, azóta nem volt arra példa, hogy Adam ennyire elmerüljön valamiben. Teljesen logikus lépés tőle, hogy elhúzza a csíkot, mert már untatom, de Adam mindent szokott tenni, csak logikus lépéseket nem. Ezt amúgy is már vagy három éve meg kellett volna tennie. És akkor is meg tudta volna csinálni.

És most itt vagyok, és fogalmam sincs, mit akar Adam. Oké, ez így hülyeség. Johnt akarja. Johnt, Johnt, Johnt, és el is van vele, amíg ki nem szipolyozza teljesen. De hogyhogy ezt nem az én orrom előtt csinálja?

Tovább olvasom!

Új év, új vendég

"(...) A lába a legdurvább. Mintha a lábujjain járna, de baromi hosszúak és karmosak a lábujjai. Kicsit olyan, mintha tipegne. De mégsem. Baromi nagy karmok. De ápolt fajták. Most komolyan azt írtam, hogy ez a legdurvább benne?

Egy szál nyitott köpenyben robbant be hozzám. És ez azért nem zavart az első pillanatokban, mert az agyam képtelen volt feldolgozni, amit a köpeny alatt láttam. Illetve nem láttam. Sil nemtelen. Sehol semmi. Még köldök és mellbimbó sem. Semmi. Csak a lilásan bőrszínű bőr. Semmi.

Gondolhatod, hogy kellett Adamet arrébb paterolnom. Azonnal nekiállt zaklatni szegénykét, hogy nehogy már ne legyen semmi a lába között. Mondtam neki, hogy na, végre valaki, akit nem tud molesztálni. Adam erre csak megvonta a vállát: Van szája."