Démonterápia 3. rész

– Hogy ment a feladat? – kérdezte James a következő találkozásunkkor.
Előszedtem a fekete farmerem hátsó zsebébe gyűrt papírlapot, és meglengettem James előtt.
– Hát, elvoltam vele egy ideig!
– Van kedved felolvasni, vagy inkább olvassam el később? – kérdezte, miközben mindketten helyet foglaltunk a bőrfotelekben.
– Van hát! Nem írtam össze mindent, mert az eltartott volna az örökkévalóságig. Szóval csak az utóbbiakat. Ravenről már elmeséltem, miért nem működött a dolog. Amin neki változtatnia kellett volna, hogy ne legyen akkora rinyagép! Ne dramatizáljon mindent túl, és ne higgyek azt, hogy egy kis… Rosszalkodástól máris eljön a világvége! Csak csinálja, amit élvez, én meg hadd élvezzem, hogy ő élevzi, amit élvez! – nevettem.
– És neked min kellett volna változtatni?
– Hát… Magamon? – vigyorogtam.
– Igen, úgy értettem – bólintott.
– Én meg úgy értettem, hogy egész magamon kéne változtatnom – kacsintottam.
– Én is – mosolyodott el.
Mélyet sóhajtottam.Nem volt jó ez így. Ráadásul gyorsabban mint, mint eddig. Egyre rosszabb a helyzet.
– James, James… Tudod mi a legnagyobb gond? – ingattam a fejem. – Persze, nem gond, csak… Kezd egyhangú lenne a dolog. Tudni akarod, mi jár most a fejemben?
James biccentett.
– Ezért vagyok itt.
– Hát én is! Muszáj ezen változtatni, mert nem bírom tovább! Mindig, mindig pontosan ugyan ez! Legalábbis amióta Caligóba érkeztem. Igen, igen, Dorián egy picit más volt. De Raven, Nick, és a többiek... Tudod mi a nagy helyzet, James? Most is arra gondolok, hogy szép lassan ki kéne gombolgatni az inged gombjait, lehúzni a válladról, végigcsókolni a nyakad, és belenyomni az egész tested ebbe a szépséges bőrfotelbe! – vigyorodtam el a végére.
James a legkevésbé sem jött zavarba, éppen csak megvillant a szeme.

Tovább olvasom!

Démonterápia – avagy Adam pszichológusnál 2. rész

A következő alkalommal direkt kicsit korábban érkeztem, mert kíváncsi voltam, hogy kikkel foglalkozik még a drágaságos doktor úr rajtam kívül. Nem szeretem, ha a kiszemeltjeim szerény személyem mellett bárki mással is foglalkoznak, de nagy önmegtartóztatásomnak hála, a dokitól távozó huszonéves leányka életben maradt. Lehet, hogy még huszon sem volt, inkább olyan tizennyolc.

– Milyen érzés egyik ember nyomorából a másikba csöppenni? – kérdeztem, mikor újra kényelmesen elhelyezkedtem a fehér fotelben, és magam mögé gyűrtem a zöld díszpárnát.

– Általában bőven hagyok időt a két időpont között, de néha megesik, hogy összesűrűsödnek a dolgok.

– És nem zavaró? – faggattam tovább, mivel még véletlenül sem válaszolt a kérdésemre. – Egyik percben még egy fiatal lány, utána rögtön egy teljesen másik eset. Hogy lehet ilyenkor átkapcsolni?

– Idővel megtanulja az ember – mondta barátságosan.

– Ha nekem befut egy megrendelés, utána néha még órákig képes vagyok az adott projekten agyalni.

– Most csak a tiéd a figyelmem, ne aggódj! – mosolyodott el.

Telitalálat. Álompasi. Ennyi, kell nekem.

– Hát jó – fészkelődtem a fotelben. – Hogyan tovább?

– Mi az, amiről még beszélni szeretnél? Visszatérhetünk Ravenre, ha gondolod.

– Áh, nem fontos. Most éppen megsértődött, és nem igazán beszélünk. Szerintem az is piszkálja a csőrét, hogy pszichológushoz járok. Soha, semmi sem jó neki, amit csinálok! Pedig most láthatná, hogy tényleg változtatni akarok! Ez azért nagy elhatározás, nem? Mármint azért nem egyszerű, mire rászánja magát az ember, hogy előadjon magáról egy vadidegennek mindent!

– Bizony, ez nagy elhatározás – bólogatott megértően. – Mások a környezetedben hogy reagálnak az elhatározásodra?

– Őszintén szólva? Kiröhögnek, hogy úgysem gondolom komolyan és ez az egész csak egy újabb múló szeszély. Meg hogy úgyis minden pontosan ugyan olyan lesz, mint eddig, az égvilágon semmit sem fogok változtatni a forgatókönyvön.

Tovább olvasom!

Démonterápia – avagy Adam pszichológusnál

Miután kevesebb, mint két nap alatt meguntam majd megsemmisítettem azt a helyes kis világot, amit drága egyetlen Ravenem külön nekem épített, úgy döntötte éppen ideje szakemberhez fordulnom.

1

Kellemes kis irodába toppantam, egy az egyben lehetett volna akár IKEA bemutatóterem is. Fehér és ezüstös fém az alapszínek, hozzá kellemes halványzöld kiegészítők. Fehér szőnyeg, fehér függöny, zöld csíkokkal, fehér fotelek, zöld díszpárnákkal, fehér asztal zöld támlájú székkel… Soroljam még?

Határozottan modern rendelő, mondjuk az ember ennyi pénzért el is várhat némi luxushangulatot. Egy kurvának kedvezőbb az órabére, komolyan mondom.

Jamesre velem ellentétben nem lehet első pillantásra azt mondani, hogy minden nő (és férfi...) ábrándjából kilépett istenpasi. Tipikus északi vonásokkal rendelkezik ugyan, világosszőke haj és kék szem, de messze nem egy skandináv félisten. Sokkal inkább "az  okos az új szexi" kategóriába esik a hosszúkás arcával és a legnagyobb jóindulattal is karakteresnek nevezhető orrával. Viszont az a néhány szeplő az orra körül kifejezetten ellenállhatatlanná teszi a megjelenését! Persze nem véletlenül rá esett a választásom a rengeteg pszichológus közül, az ötven fölötti, szakállas pasik nem vonzottak annyira, hogy kiöntsem nekik a lelkem. Na meg James szőkesége igazán jól passzolt az én fekete hajzuhatagomhoz, amit most megint laza copfba fogva hordtam a régi szép idők emlékére.

Tovább olvasom!

Szappanopera démonokkal

A hátránya annak, ha mindent leírsz, hogy még csak le sem tagadhatod, amikor Adam azt mondja, hogy "Én megmondtam!".

*

2014. december 7.

Adam ritkán boldog. Pláne ahhoz képest, hogy állandóan vigyorog. Ravennek viszont olyan örömet sikerült szereznie Adamnek, hogy olyat már nagyon-nagyon-nagyon rég nem sikerült senkinek.

Ha egy másodpercre is, de sikerült kizárnia Adamet. Igazából külső szemlélőként nem nagy dolog. Ha eszembe jut a Lázálom, akkor eszembe jut az is, hogy mennyire nevetséges ez az egész, és Adam csak egy fasz, és már megint szórakozik mindenkivel, de legfőképp Ravennel… De az a pillanat! Talán egy kicsit tényleg boldog volt. Már amennyire egy elmebeteg boldog lehet attól, hogy… Mihez is hasonlíthatnám. Talán amikor egy nagyobb gyerek csúnya szavakat tanít egy kisgyereknek, aki éppen alig kezdett el beszélni, és a kölyök megállás nélkül mindenre azt a szót hajtogatja. Nem tudom, miért ez jutott szembe.

A múltkori dolog után azt hittem – hogy lehetek ennyire naiv? –, hogy Adam fel fogja húzni magát Raven egyre növekvő erején. Ugyan már, miért tenné? Raven világrengető mutatványát Adam azzal kontrázta, hogy amíg Raven totálisan kifulladva álldogált, Adam állva az ölébe kapta, és nekiállt csókolgatni. Mikor Raven persze azonnal nekiállt hadakozni, amikor sikerült egy kicsit összeszednie magát.

Tovább olvasom!