Szappanopera démonokkal

A hátránya annak, ha mindent leírsz, hogy még csak le sem tagadhatod, amikor Adam azt mondja, hogy "Én megmondtam!".

*

2014. december 7.

Adam ritkán boldog. Pláne ahhoz képest, hogy állandóan vigyorog. Ravennek viszont olyan örömet sikerült szereznie Adamnek, hogy olyat már nagyon-nagyon-nagyon rég nem sikerült senkinek.

Ha egy másodpercre is, de sikerült kizárnia Adamet. Igazából külső szemlélőként nem nagy dolog. Ha eszembe jut a Lázálom, akkor eszembe jut az is, hogy mennyire nevetséges ez az egész, és Adam csak egy fasz, és már megint szórakozik mindenkivel, de legfőképp Ravennel… De az a pillanat! Talán egy kicsit tényleg boldog volt. Már amennyire egy elmebeteg boldog lehet attól, hogy… Mihez is hasonlíthatnám. Talán amikor egy nagyobb gyerek csúnya szavakat tanít egy kisgyereknek, aki éppen alig kezdett el beszélni, és a kölyök megállás nélkül mindenre azt a szót hajtogatja. Nem tudom, miért ez jutott szembe.

A múltkori dolog után azt hittem – hogy lehetek ennyire naiv? –, hogy Adam fel fogja húzni magát Raven egyre növekvő erején. Ugyan már, miért tenné? Raven világrengető mutatványát Adam azzal kontrázta, hogy amíg Raven totálisan kifulladva álldogált, Adam állva az ölébe kapta, és nekiállt csókolgatni. Mikor Raven persze azonnal nekiállt hadakozni, amikor sikerült egy kicsit összeszednie magát.

Tovább olvasom!

Fire walk with me

Valamikor réges-régen, egy elpusztított világban.

Gerard:

Csak az tartotta bennem a lelket, hogyha jól viselkedem, tényleg nem fog senkinek sem bántódása esni. Anyának sem.
– Ha minden vágyad teljesítem, nem bántom anyát se – mondtam ki.
– Ez csak rajtad múlik cicafalat… Tudod, igazából őt is megdughatnám. Nézd meg az anyját, vedd el a… ribancot. Régi mondás – vigyorgott.
Amíg csak vigyorog, és nem csillog a szemében az őrület, addig nincs gond – nyugtattam magam.
Megteszek mindent. És nem fog bántani senkit. Össze kell szednem magam.
– Bizony! – vigyorgott, és megcsókolt.
Végül is, eddig is így volt. Csak nem mondta ki konkrétan. Meg akkor még úgy éreztem, hogy szeret. Most is azt mondta, hogy szeret.
– Szeretlek! – röhögött. – Nyugodj meg, vegyél pár mély lélegzetet, és felejtsük el az egész baromságot, ami a nyomikkal volt.
Ha az olyan könnyű lenne!
Adam megköszörülte a torkát.
– Igen. Elfelejtem – bólintottam.
– Na, már csak azon kell dolgoznod, hogy így is legyen! Dolgozni fogsz rajta, igaz? – hunyorgott rám.
– Igen. 
– Elfelejted ki voltál, és csak az én szolgálatomra élsz, rendben vagyunk?
– Igen.
És ennek örömére megyünk anyámhoz. Hát persze, hogy elfelejtem!
 – Ez az első próba édesem! – kacagott Adam. – Menni fog ez, én igazán bízom benned! Hidd el, én sem szeretném a szeretteid halálát. Ja, várjunk csak… Én pont leszarom őket! Szóval csak rajtad múlik. Meg tudod csinálni, igaz?
– Igen.
Meg tudom csinálni. Meg kell tudnom. Nincs választásom.
 – Tökéletesen látod a helyzetet! Gyakorolni fogjuk bőven a dolgot, úgyhogy én biztos vagyok benne, hogy nagyon ügyes leszel! – fecsegte negédesen. – Most pedig had halljam, ki is vagy te?
– Én… én csak a ribancod vagyok.
– Jajj édes, ne legyél ilyen szerény! Ez a világ legnagyobb megtiszteltetése, amiben nincs része csak úgy bárkinek! Te vagy A Ribancom. Adam, a vámpír egyetlen, és pótolhatatlan ribanca. Oké?
– Oké.
– Ez a beszéd! – és finom csókot nyomott a számra.

*

Napjainkban, valahol a világok közti térben.

Lia:
És most állnak egymással szemben.

Adam vigyorog. Vigyorog, mint mindig. Mint öt éve. Mint tíz éve.

Raven, pedig itt van, mert… Talán érdekli Adam. Talán látni akarja. Rég volt már ilyen. Még régebben volt, hogy hallgatott a Gerard névre. Már ha hallgatott rá valaha.

– Na mi van, szívem? – vigyorog Adam. – Én drága, drága, drága egyetlen ribancom. Hát nem hiányzik? Nem? Hány anyádat kell még kinyírnom? Tééényleg! Adrian babának is egészen biztosan van egy anyucija!

Raven nem szól semmit.

És Adam megteszi. Mert megteheti. Egy pillanat alatt átvágja egy negyven év körüli, festettszőke nő nyakát, és most a hajánál fogva lóbálja a kezében.

Tovább olvasom!

Már megint ki akarnak nyírni... Hányadszor is?

Csak egy tanács. Titkos tervet ne mondj el Liának, mert amit Lia tud, azt előbb vagy utóbb megtudom én is, ha máshogy nem, akkor elolvasom a cuccait. Ha meg pont az volt a terv, hogy feltegyem ide, hát oké. Olyan kis édes ez a Danny-fiú, meg kell zabálni! Jah, én, mint a suicid. Na de olvassátok, legyetek tanúim! Élek és virulok. - Adam

Danny szövegel, Lia hallgatja:

Nevezz nyugodtan Danielnek. Vagy Davidnek. Vagy Aidannek. Amelyik csak tetszik. Hogy akkor ki is vagyok valójában? Noss… Az vagyok, aki fel fogja falni a te kis drágaságod, az vagyok, aki fel tudja falni a kis drágaságod. Darabról darabra fogom szétmarcangolni, amíg nem marad belőle semmi más, csak… Én.

Bizony.

Ambíciók?

Azok vannak. Elvégre a legjobbtól tanultam, nem igaz? Erre lettem létrehozva, hogy letaszítsam a királyt a trónról. Egy romhalmaz királyát, de ez most lényegtelen.

Tovább olvasom!

Hát akkor mesélek én

Az van gyerekek, hogy kénytelen leszek én leírni a saját sztorijaim, mert egyszerűen nincs arra érdemes író, hogy ezt megtegye helyettem. Szidhatnám Liát, de már túl vagyok rajta, leszarom. Ő akart a nagyságos íróasszonyság lenni, hát semmit nem tesz érte, akkor ez van. 

Na tehát, hogy velem mi újság? Igen, igen, a világuralom még mindig... Eh. 

Negan-en felbuzdulva, (mondjuk már fogalmam sincs, hogy mi is váltotta ki a lelkesedésem, valószínűleg a hosszú hajával lassan lánynak kinéző Carl), tehát még úgy néhány hónappal ezelőtt úgy voltam vele, hogy most már aztán tényleg kell nekem egy szolgalélek, aki mindig kéznél van, ha éppen szükségem van egy kis khm... Közönségre. Szóval fogtam magam, elnéztem a Gamma Ilioneus nevű csillagrendszerbe (nincs olyan messze a Tejútrendszertől, csupán néhány millió fényév...), hogy összeszedjek egy igényeimnek megfelelő társat. Csinos, húsz év alatti hím egyed, akit könnyen le lehet venni a lábáról egy kis "tiéd lesz a világ" szöveggel. Világosbarna haj, kékeszöld szem, és olyan ártatlan, hogy megzabálom! Ami azt illet meg is zabáltam... A lelkét legalábbis. 

Nem tudom mennyire vágjátok ezt a karakter témát, a legegyszerűbb karaktert csinálni úgy, ha ellopod valaki lelkét, aztán átformálod olyanra, amilyenre csak szeretnéd. (Lia itt duruzsol a fülembe, hogy nem is írok jól, mert össze-vissza csapongok és semmi értelme a szövegelésemnek... Hát baszd meg kislány, te nem írtad le, szartál rá, mindig csak majd egyszer leírod, hát engem már nem érdekel te mit csinálsz, én bizony mesélek. Szóval kuss.)

Tovább olvasom!